A magyar nép szózivataros századaiból.
Kövér László megkongatta a vészharangot: a Soros, a Soros ősszel meg akarja dönteni a demokráciát. A magyar demokráciát! A tisztességes magyar embereknek – és tudjuk, ezek pontosan 1,6 millióan vannak, mert a csecsszopókkal most ne számoljunk – ökölbe szorult a szívük. Vagy megdobbant az öklük. Nem jó ez így Kövér László elnök úr, és nem jó ez így Orbán Viktor miniszterelnök úr! Tegyenek már valamit, nehogy ez a magyar demokrácia megdőljön, mint a pisai ferde torony! Vagy még megebb, mint Jerikó falai!
És tettek. „A magyar népnek joga van megtudni, hogyan néz ki Soros György, amikor nem a sötétben bujkál” – mondta a miniszterelnök, és teleszórták az országot kék óriásplakátokkal, amelyen a nagyfejű, bibircsókos Soros vigyorgott sátánian, és bekapni készült a homlokánál szállingózó nemzetiszínű zászlót.
Spontán tüntetések, utcai flash mobok szerveződtek, hogy inkább a pénzünket, a házunkat, a babánkat, de a magyar demokráciát azt nem adjuk! A nagyon-civil CÖF fáklyást felvonulást szervezett a Cinege utcába, „Megvédünk Viktor! Megvédünk demokrácia!” feliratú molinóval. A rendőrség azonban liberális csürhének vélte őket, és nem engedték közel a 10 fős tömeget Orbán Viktor házához. Hiába no, Soros biztosan már a rendőrség soraiba is beférkőzött.
Aztán beindultak a Soros-zakatolások. Minden munkahelyen munkakezdés előtt egy órával összegyűltek – spontán módon! – a magyar dolgozók, sorba álltak, egymás vállába kapaszkodtak, s miközben kanyargott az emberkígyó, önfeledten énekeltek. Például ezt:
„A felcsúti kisvasút milyen büszkén szalad,
Ragyás Soros nem vágsz át, a mi országunk szabad,
Egy hazánk van, egy a népünk,
Orbán Viktor a vezérünk…stb., stb.”
A közszolgálati magyar televízió Reggeli Riadó című műsorában nem győzték felolvasni a magyar dolgozók fölháborodott leveleit. Például ilyeneket: „Én csak egy szegény kisnyugdíjas vagyok! Nem értem, hogy lehet valaki olyan gonosz a messzi Amerikában, hogy el akarja venni a szürkehályog-műtétemre összekuporgatott pénzecskémet?...” Vagy ilyeneket: „Egyszerű ember vagyok, most egy útépítésen dolgozom. Kegyetlen hőség van, csíp a por, fülsiketítő a zaj, de amióta rálátok az építkezéssel szemben kihelyezett kék óriásplakátra, boldogan markolom a légkalapácsot, mert úgy érzem, mintha Soros György hátát döngetném azzal…”
Amikor a Reggeli Riadó fekete ruhába öltözött bemondónője felolvasta a hírt, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő – fittyet hányva a kormány és a Nemzeti Bank erőfeszítéseire és ragyogó eredményeinkre – nem foglalkozott Magyarországgal, nem minősítette fel az országot, a düh, az elkeseredettség hullámai az egekbe csaptak! Hogy ezt is a Soros…, az biztos, vagy hótziher, ahogyan a magyar mondja.
Ideje volt szervezni egy spontán nagygyűlést a Kossuth térre (Hova máshova?) a demokrácia védelmében. Nehogy ősszel már késő legyen! Buszokkal, jelenléti ívvel, ahogy az természetes.
Kövér László hivatala ablakából figyelte a gyülekező tömeget. Amikor észrevett egy házilagosan készített táblácskát „Sorosnak üzenjük! Nem döntheted meg a demokráciánkat!” felirattal, szeme elhomályosult a meghatottságtól. „Igaz, milyen igaz! Hiszen mi már…” – és legyintett egyet.
A hír: Kövér László szerint…
