Ugyanúgy felelős…
Nem kéne szólni a jobboldali magyaroknak, hogy Tisza István, akit meggyilkolása 100. évfordulóján nagy hévvel ünnepeltek és a magyarság legjobbjai közé helyeztek, ugyanúgy felelős Trianonért (brrr…), mint Károlyi Mihály, akit Trianonért kárhoztatnak és kiátkoznak?
Tisza István magyar miniszterelnök nem volt háborúellenes, csupán 1914 nyarán az időpontot nem tartotta alkalmasnak a Szerbia megtámadására. Úgy vélte, az Osztrák–Magyar Monarchia még nem készült fel a háborúra, s előbb ki kell puhatolni, hogy az oroszok hajlandóak-e háborút viselni a Monarchia ellen, ha megtámadja Szerbiát. A németek egyértelmű katonai támogatásáról is meg akart győződni. S persze azt is el akarta kerülni, hogy győzelem esetén a Monarchia bekebelezze (annektálja) Szerbiát, mivel ezzel a szláv népek súlya tovább nőtt volna a Monarchián belül, s így veszélybe került volna a dualista berendezkedés. Amikor meggyőzték a német támogatásról, már nem ellenezte a Szerbia elleni hadüzenetet.
Tisza István majdnem az egész első világháború alatt Magyarország miniszterelnöke volt. Bár a katonai lépésekre nem volt nagy befolyása, az ország minden anyagi és emberi erőforrását mozgósította a Monarchia győzelme érdekében. Így a közvélemény joggal gondolta, hogy leginkább ő felelős a háborús szenvedésekért. Bűnbakká vált. Ezen nem változtatott emberi helytállása, becsületessége, és az sem, hogy miután az új uralkodó, IV. Károly lemondatta őt a miniszterelnökségről, frontszolgálatot vállalt. Apropó, hogy IV. Károly lemondásra kényszerítette, az arról tanúskodik, hogy Tiszát a király az általa tervezett különbéke legfőbb kerékkötőjének tartotta. Maga Tisza is érezhette felelősségét a háborús vereségért, legalábbis ezt bizonyítják állítólagos utolsó szavai: „Ennek így kellett lennie!”
Trianon gyalázatát az első világháborús vereség szabadította ránk, de az okok korábbra nyúlnak vissza. Adott volt az ország nemzetiségi megosztottsága: a történelmi Magyarországon a magyarság aránya alig haladta meg az 50 százalékot. De a magyar politika semmit sem tett azért, hogy a nemzetiségek valódi hazájuknak tekintsék ezt az országot, hogy egyenrangúnak érezhessék magukat a magyarokkal. Az ország népének mindössze hat százaléka rendelkezett szavazati joggal, és a szavazásból kizártak között nagy arányban voltak a nemzetiségi lakosok. Egyre több akadályt gördítettek a nemzetiségi nyelvhasználat elé (gondoljunk az 1907-es Lex Apponyira, amelyet persze a nemzetiségi politikusok a valóságosnál is hátrányosabbnak állítottak be Európa közvéleménye előtt). A szociális problémák is nagy feszültséget okoztak, sok volt a föld nélküli, sok volt a szegény ember, a nemzetiségiek között különösen sok. (Leszámítva talán a németeket és a zsidókat – utóbbiak egyébként amúgy sem minősültek nemzetiségnek.)
Tisza István meggyőződésből ragaszkodott a Monarchia politikai-közjogi berendezkedésének változatlan fenntartásához, magyar nemzetállam kialakítására törekedett és elzárkózott a szociális reformoktól. Az első világháború elsöpörte Tiszát és az általa elképzelt Magyarországot, de az ellenszenv megmaradt a magyarországi nemzetiségek szívében. Számukra a Károlyi Mihály féle káoszba fulladó Magyarország sem volt vonzó. A történelem más utat is kínált nekik, és ők azt választották.
Olvasmány: Koszorúzás Tisza István szobránál
Megjegyzés: Ady Endre vad geszti bolondnak és gyujtogató csóvás embernek nevezte Tisza Istvánt.
