Akarok-e Állatfarmon élni? Példabeszéd magyar állampolgároknak.
Demokráciákban időszakonként kormányt választanak az állampolgárok, pontosabban azt a pártot, amely kormányt alakíthat. Aki az országgyűlési választás eredményét – végződjön az egyik párt bármekkora fölényével – rendszerváltásnak nevezi, az nem ismeri a demokráciát, nem érett a demokráciára, vagy a demokrácia megsemmisítésén mesterkedik.
Ha nem is történt 2010-ben, a Fidesz kétharmados választási győzelmével rendszerváltás, az biztos, hogy Magyarország más ország lett azóta.
Ami itt kiépült, azt sokan nevezik irányított demokráciának, sokan a népi demokrácia egyfajta kiteljesedésének, amikor a népakarat fölülírhat minden szabályt és törvényt, persze csak ha a kétharmados kormány is úgy akarja. Vannak akik autoriter rendszerről, vagy egyenesen diktatúráról beszélnek.
Milyen hát ez az ország? Ha felmerül ez a kérdés, nekem George Orwell örökké aktuális műve, az Állatfarm jut eszembe.
Állatfarm olyan ország, amelyet az állatok kemény küzdelemben alakítottak ki, hogy az emberek zsarnoksága után ott végre állati életet élhessenek. Ne dolgoztassák őket végkimerülésig, ne akkor kapjanak enni, amikor az ember akarja, és ne az ember kénye-kedve szerint haljanak meg, hanem a biológia törvényei szerint. Legyenek szabadok, éljenek boldogan, állati létük végső határáig, állati igényeik szerint.
Voltak azonban a disznók, akik minden állatnál okosabbnak, rátermettebbnek bizonyultak. Ők vezették a harcot, amely elűzte a farmról az embert, így nekik köszönhető Állatfarm önállósodása. Természetes, hogy az állatok a disznókat választották vezetőül.
Ám a disznók ravaszul és gátlástalanul kisajátították maguknak Állatfarm áldásait, mindazt a szépet és jót, amit az állatoknak ígértek, ha majd harcuk és munkájuk eredményre vezet. A többi állatnak látástól vakulásig tartó munkát, szűkös napi megélhetést, létbizonytalanságot hagytak csupán. És persze igyekeztek elfeledtetni korábbi ígéreteiket.
A disznók gyorsan saját igényeikhez szabták Állatfarm törvényeit, és folyamatosan fölülírták azokat a szabályokat és igazságokat, amelyeket korábban Állatfarm összes lakójával együtt határoztak el és fogalmaztak meg, abban a reményben, hogy többé soha, senki állatot nem taszít szolgaságba és meg nem sért állati méltóságában.
A disznók azonban rosszul működtették Állatfarm gazdaságát. Nagyon rosszul. Az állatok egyre többet dolgoznak és egyre rosszabbul élnek. A disznók pedig egyre pofátlanabbul élvezték Állatfarm javait, és egyre kegyetlenebbek lettek azokkal szemben, akik ezt szóvá tették. Erős volt bennük a meggyőződés, hogy ők megérdemlik mindezt, hiszen minden állatnál többet tettek Állatfarmért.
Ha most már áttérünk a magyarországi politikai helyzetre, az egyértelmű, hogy hazánkban kik lennének a disznók – persze orwelli értelemben. De vajon kik az állatok? Kik Állatfarm lakói?
Néhány dologról ők is jól fölismerhetők. Vegyük sorra ezeket, és nézzünk önmagunkba!
1. Ha Állatfarm lakója vagyok, akkor úgy látom, Állatfarm csak egy van. A világ többi országa más. Orwellnél ez a helyzet magától értetődően állt elő: egyedül Állatfarmot vezetik az állatok, lakják az állatok, állati szabályok és törvények szerint. Mindenütt másutt az emberek az urak. Minden más ország éppen ezért ellenséges, vagy legalábbis gyanús. Akkor is, ha muszáj velük tárgyalni, sőt kereskedni is. „Négy láb jó, két láb rossz!” – kántálják a birkák.
Persze nekem nehezebb a dolgom, mint Orwellnek, de ha jó Állatfarm-lakó vagyok, találok magyarázatokat arra, hogy Magyarország miért más, mint a többi ország, miért kellenek itt más törvények, szabályok és módszerek. Unortodox módszerek akár...
2. Elfogadom, hogy vezetőink többet érdemelnek, mint én. Ha többet kapnak nálam, és sok olyat is megtehetnek, amit én nem, az rendjén van. Végső soron ez is értem történik, a javamat szolgálja.
„Nemsokára tisztázódott a tej eltűnésének rejtélye is. Mindennap belekeverték a disznók moslékába. Éppen érett a korai alma, a gyümölcsös pázsitja teli volt hullott gyümölccsel. Az állatok természetesnek tartották, hogy egyenlően osztozhatnak rajta, egy szép napon azonban rendelkezést adtak ki, hogy a gyümölcsöt össze kell szedni, és be kell hordani a szerszámoskamrába a disznók számára. Egyes állatok morogtak emiatt, de hasztalan. Ebben a kérdésben valamennyi disznó egyetértett, még Hógolyó és Napóleon is. Kiküldték Süvit, hogy lássa el a többieket a szükséges magyarázattal.
– Elvtársak! – kiáltotta Süvi. – Remélem, nem képzelitek, hogy mi, disznók, ezt önzésből csináljuk, vagy előjogokat akarunk biztosítani magunknak? Sokan közülünk egyenesen utálják a tejet meg az almát. Én sem szeretem. Egyedüli célunk az, hogy megóvjuk egészségünket. A tej és az alma (ezt bizonyítja a Tudomány, elvtársak) olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek nélkülözhetetlenek a disznók egészséges táplálkozásához. Mi, disznók, szellemi munkások vagyunk. Ennek a tanyának az egész vezetése és szervezése a mi vállunkon nyugszik. Éjjel-nappal a ti jóléteteken őrködünk. A ti kedvetekért isszuk a tejet és esszük meg az almát.” (Részlet Orwell Állatfarm című regényéből)
3. Meggyőződésem, hogy a nehézségeket, bajokat, katasztrófákat nem a mostani vezetők okozzák, nem ők a felelősek, hanem az ő ellenségeik.
„Kora tavasszal váratlanul ijesztő dolgot fedeztek fel. Hógolyó [ő Állatfarm vezetőjének egyik ádáz ellensége] éjszakánként titokban bejár a tanyára. Az állatok annyira nyugtalanok lettek, hogy alig tudtak aludni az istállóikban. Hógolyó a sötétség leple alatt állítólag minden éjjel beosont, és mindenféle gazságot művelt. Ellopta a gabonát, felborogatta a tejes csöbröket, összetörte a tojásokat, letaposta a veteményes ágyakat, és lerágta a gyümölcsfák kérgét. Valahányszor valami baj történt, szokássá vált, hogy Hógolyónak tulajdonítsák. Ha betört egy ablak, vagy eldugult egy csatorna, biztosan akadt valaki, aki azt mondta, hogy Hógolyó járt ott éjszaka és ő csinálta, amikor pedig a hombár kulcsa elveszett, az egész gazdaság meg volt győződve róla, hogy Hógolyó dobta be a kútba. Furcsamód még akkor is hittek ebben, amikor az elveszett kulcsot már megtalálták egy liszteszsák alatt. A tehenek egyhangúlag kijelentették, hogy Hógolyó beosont az istállójukba, és álmukban megfejte őket.” (Részlet Orwell Állatfarm című regényéből)
4. Minden nehézség, nélkülözés, romlás és megtapasztalt igazságtalanság ellenére hiszek abban: a lehető legrosszabb, ami az országgal történhet, hogy visszajönnek a korábbi vezetők. Azok, akiknek elűzésében valaha én is lelkesen vettem részt.
„Tudjátok, mi történne, ha mi, disznók, elhanyagolnánk kötelességünket? Visszajönne Jones! Igen, visszajönne Jones! [Jones ember; ő volt a farm ura az állatok forradalma előtt.] Biztos vagyok benne, elvtársak – kiáltotta Süvi [ő amolyan kormányszóvivő-féle] szinte könyörögve, ide-oda ugrálva és a farkát tekergetve –, biztos vagyok benne, hogy nincs köztetek senki, aki Jones visszatérését kívánná!
Mármost, ha egyáltalán volt valami, amiben az állatok tökéletesen biztosak voltak, akkor az az volt, hogy nem kívánják vissza Jonest. Amikor ebben a megvilágításban mutatták meg nekik a dolgot, nem volt több mondanivalójuk. Túlságosan is nyilvánvaló lett, mennyire fontos a disznók egészségének megóvása. Így aztán minden további vita nélkül beleegyeztek abba, hogy a tej és a hullott alma (és az érett alma java része is) kizárólag a disznókat illesse.” (Részlet Orwell Állatfarm című regényéből)
5. Tudom, bárhogyan alakul is a helyzet, bármekkora terheket rak rám a hatalom, még mindig jobb életem van, mint a korábbi vezetők uralma alatt.
„…oda jutottak, hogy senki sem meri többé kimondani, amit gondol, dühödt, morgó kutyák grasszálnak mindenfelé, és végig kell nézni, hogyan tépik darabokra az elvtársaikat, miután azok elképesztő bűnöket vallottak be. Rózsi fejében fel sem merült a lázadás vagy az engedetlenség gondolata. Tudta, hogy még így is sokkal jobb, mint Jones idejében volt, és hogy mindenekfelett az emberek visszatérését kell megakadályozni. Bármi történjék is, ő hűséges marad, keményen dolgozik, végrehajtja a kapott parancsokat, és elfogadja Napóleon [ő Állatfarm vezetője] vezérségét.” (Részlet Orwell Állatfarm című regényéből)
6. Nem tartom hibának, ha vezetőink többször is megváltoztatnak alapvető törvényeket, szabályokat. Olyanokat is, amelyek fontosságát és tökéletességét korábban éppen ők hangoztatták. Akkor sem rendül meg bizalmam, ha az új törvények, szabályok éppen a korábbiak ellenkezőjét mondják.
„Néhány nap múlva, mikor a kivégzések okozta rémület már lecsillapodott, néhány állatnak eszébe jutott – vagy úgy gondolta, emlékszik rá –, mit rendelt a Hatodik Parancsolat: „Állat nem öl meg más állatot.” És bár a disznók vagy a kutyák füle hallatára egyikük sem merte kimondani, úgy érezték, hogy a kivégzések ellentétben állnak ezzel a törvénnyel. Rózsi megkérte Benjámint, olvassa fel neki a Hatodik Parancsolatot, és amikor Benjámin, mint rendesen, nem volt hajlandó ilyesmibe beleavatkozni, Malvinhoz fordult. Malvin elolvasta neki a Parancsolatot, amely így szólt: „Állat nem öl meg más állatot ok nélkül.” Hogy, hogy nem, ez az utolsó két szó valahogy kiesett az állatok emlékezetéből.” (Részlet Orwell Állatfarm című regényéből)
A fenti hat pont alapján könnyen fölismerhetem, hogy Állatfarm lakója vagyok-e. Eldönthetem, akarok-e igazán Állatfarm lakója lenni. Döntésem komolyan meghatározhatja, hogy mit csinálok október 23-án, az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk 56. évfordulója ürügyén rendezett politikai kirakodóvásáron.
