„Hogy kínzol, gyáva lelkiismeret!” (Shakespeare)
Napjaink egyik régészeti szenzációja, hogy megtalálták III. Richárd angol király (1483–1485) csontvázát. III. Richárdról Shakespeare híres drámája óta mindenki tudja, hogy púpos és gonosz alak volt. Richárd a drámában – élénk értelemről tanúskodó öngúnnyal – így festi le önmagát:
„De én, aki nem játszani születtem
Sem tetszelgő tükröknek udvarolni,
Kit durván véstek és szerelem fénye nélkül,
S riszáló nimfák előtt nem feszíthet,
Kit megfosztottak minden szép aránytól
S a természet becsapott termetemmel,
Ki torzult, félig kész, s idő előtt
Küldettem el e lélegző világba,
Bénán s idétlenül, hogy a kutyák
Megugatnak, ha bicegek előttük…”
A régészek most megállapították, hogy a bosworthi csatamezőn halálos sebet kapó király nem volt se púpos, se bicegő. A torz külsővel Shakespeare a torz belsőt mutatja. Egy elvetemült, gonosz embert, akinek lényét betölti a hatalomvágy, akinek egyetlen célja van: a trón megszerzése. Mindenkit eltesz az útból, aki előtte van a trónöröklési sorban. Megöleti testvérét, és tettét másra fogja, de gyermekkorú rokonaira is halál vár. Sorra végez segítőivel is.
Mi Richárd véres sikerének a titka? A hazudozás, az ármánykodás. Mindig tudja, kit, hogyan fonhat be kígyóként tekergőző szavaival, ígéreteivel. Udvarol áldozata feleségének, aki nőül megy hozzá. Mestere a karaktergyilkosságnak. Bátyja fiát, a még gyermek Edwardot például úgy üti el a tróntól, hogy elterjeszti róla: fattyú.
Miért oly védtelenek áldozatai Richárd gonoszságával szemben? Mert maguk is gyarló emberek, hatalomra, vagyonra, címekre, rangokra vágynak. Ezért mindig talál segítséget sunyi terveihez.
Orbán Viktorról, Magyarország miniszterelnökéről, még nem írtak királydrámát. A feltétlen hatalomvágy, az ármánykodás, a hazudás azonban ugyanaz.
Nem akarom felsorolni Orbán és a Fideszes kormányzat hazugságait, mert valamit úgyis kifelejtenék. Megmentett nyugdíjpénztári pénzek, egyéni nyugdíjszámlák, egymillió új munkahely, erős, büszke, jólétben élő Magyarország, gyors IMF-megállapodás, 2011 – megújulás, 2012 – elrugaszkodás, 2013 – emelkedés, 2014 – gyarapodás. És még mennyi lázálom, mennyi hazugság, mennyi ármány, mennyi kicsinyesség a politikai ellenfelekkel szemben…
Magunkhoz se tértünk a választási regisztrációval kapcsolatos hazugságokból (mekkora cinizmus azt állítani, hogy ez a procedúra majd növeli a választásokon résztvevők számát), amikor itt a tandíj-ügy.
A tandíj ellen négy éve az országot föllármázó Fidesz a tandíj bevezetésére kényszerül. A sors fintora. Királydrámákba illő helyzet. A ravasz Shakespeare is úgy írná meg – a drámai hatás kedvéért – ezt a forgatókönyvet, hogy Orbánék az előző kormányzatnál (Gyurcsány, takarodj!) igazságtalanabb rendszert agyalnak ki. Akkor az első egyetemi év mindenkinek ingyenes lett volna, azután pedig elsősorban a tanulmányi eredmény határozta volna meg a tandíj mértékét. Most akinek nincs pénze, az csak úgy lehet „kiművelt emberfő”, ha feléli jövőjét, vagy eladja a lelkét Orbán államának.
És ömlenek a hazugságok! Azért szűkítették tízezerre az államilag támogatott (ingyenes) egyetemi férőhelyek számát, hogy többen járjanak egyetemre. Az oktatásért fizetni kell, de tandíjról szó sincs! És persze az átalakítás a fiatalok érdekében történik, véletlenül sem azért, hogy Matolcsy nemzetgazdasági miniszter hagymázos álmait és Orbán vízióit fedezni lehessen.
Csakhogy a hazugságok árnyéka a fiatalok tiszta arcán élesebben látszik, mint a sokat megélt felnőttek fáradt arcán. Hát mocskoljuk be a tiszta arcokat! Szedjük elő, ki, hogyan haladt tanulmányaiban, milyen titkai vannak! Shakespeare-i forgatókönyv. A púpos III. Richárd országa vagyunk. A fal mellett oson jó Clrarence, Hastings és Buckingham hercege, itt lázítja a polgárokat London lord mayorja…
A régészek megállapították, hogy III. Richárd kínos halált halt a bosworthi csatamezőn. Hívei elsunnyogtak mellőle. Volt, aki a sorsdöntő pillanatban állt át az ellenséghez. Richárd egyedül menekült. Előbb egy nyílvessző fúródott a hátába, a gerinc felső részén, ami nagyon erős fájdalommal járt. Azután üldözői utolérték, körbe vették. Fejbe vágták alabárddal vagy buzogánnyal, majd karddal sújtottak le koponyájára, lemetszve a koponya hátsó felét. Dühvel és kéjjel ölték meg.
Nem tudni, Magyarországon meddig áradhat még a hazugság. Meddig lehet eredményes az ármánykodás? Mikor lesz elég a politikai ellenfeleket gyalázó óriásplakátokból és buszos hirdetményekből, a „civil szervezetek” „tényfeltáró újságjaiból”, a feltehetőleg közpénzen toborzott békemenetekből, a közszolgálati hírműsorok csúsztatásaiból, a pókerarcú kormányszóvivőkből.
Nem tudni mikor jön el és milyen lesz Orbán boswothi ütközete. De eljő, el kell jönnie, mert Shakespeare megírta ezt. Nézzétek, napról napra nő Orbán púpja!
Zene: Dal Shakespeare-ről
