A nép éhezett és nélkülözött a népuralom alatt.
1919. március 21-én alakult meg a magyar Tanácsköztársaság. A „prolik” állama. A nép állama. Amelyben persze nem a prolik, nem a nép uralkodtak, hanem Kun Béla és egy kis csoport.
Volt hozzá ideológiájuk és tervük. A marxizmus szerint akkor valósulhat meg a kizsákmányolás-mentes társadalom, akkor lehet mindenki egyenlő, ha a tőke és a munka egy oldalra kerül. Mivel a tőkések nem éppen dolgos népség, legyen minden a munkásoké! Akkor lesz jó a szegényeknek, ha a nagy vagyonok megszűnnek, ha elzavarják az országból a külföldi bankárokat és gyárosokat. Meg a hazaiakat is. Elveszik a tőkét, az eszközöket azoktól, akik eddig munkát adtak. Minden társadalmi tulajdonba kerül.
A társadalomnál az állam valóságosabb volt. Így az államé lett minden. Kun Béláé és csoportjáé. Ők adtak munkát, kenyeret. Úgy, ahogy gondolták, és annak, akinek gondolták.
Gyorsan kiderült, hogy rémálom az egész. Pedig proletárgyerekeket vittek nyaralni a Balatonra és megnyitották a nép előtt a Margitszigetet. Leszállították a lakbéreket. A baj csak az volt, hogy az állam nem jól működtette azt, ami a kezére került. A nép éhezett és nélkülözött a népuralom alatt. Nem szólhatott bele abba, amit nevében Kun Béláék csináltak. Megkezdődött a morgolódás, a lázadozás. Kivégeztek néhány száz embert. Talán ezret is. Sokakat bebörtönöztek, még többeket megaláztak.
Ha Magyarország egy sziget az óceán közepén, vagy a világfa ágbogai között ringott volna, Kun Béláék uralma sokáig fönnmarad. Egyre több lett volna a kivégzés, de a nép többsége nyugton marad.
Európa közepén más volt a helyzet. Az első világháborút nemrég megnyerő országok úgy gondolták, elég volt a Tanácsköztársaságból. Megindultak a külföldi csapatok. Budapestet román katonák szállták meg. Nyomukban besompolygott a hatalomba Horthy Miklós a darutollas Nemzeti Hadsereg élén. Horthy megígérte, nagy vonalakban azt teszi, amit a külföldi hatalmak kívánnak. Egy kikötése volt: a retorikát ő intézhesse. Így vált Magyarország a prolik és a nép államából a magyar nép államává. Így lett a nemzet szent szó megint.
Nem vidám változás! Mégis felszabadultan sóhajtott fel az ország többsége. Benne van a felszabadultság abban, ahogyan Édes Anna című regényében Kosztolányi Dezső népmesébe illően leírja Kun Béla menekülését.
„Kun Béla repülőgépen menekült az országból.
Délután – úgy öt óra felé – a Hungária-szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott.
A gépet maga a népbiztos vezette.
Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgy hogy arcát is látni lehetett.
Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek.
Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket. Karjairól vastag aranyláncok lógtak. Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült, s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére, és ott egy öreges úr, régi krisztinai polgár, adóhivatalnok a Várban, a Szentháromság téren, valami Patz nevezetű – Patz Károly József – meg is találta.
Legalább a Krisztinában ezt beszélték.”
Olcsó ötlet lenne most, 2013. március 21-én arról elmélkedni, hogy közel az idő, amikor újra megünnepeljük a Tanácsköztársaságot. Hiszen ma is vannak államosítások, bolsevik türelmetlenség, állami fenyegetőzés! Ma is harcolunk "az önző és mohó" tőkések ellen. A sok áthallás ellenére ez más Magyarország, más Európa, más világ. De ha egyszer az Országház környékéről fölrebben egy repülőgép, átrepül a Dunán, a Várhegyen, merész kanyarodással a Vérmező felé, tudni fogom, ki ül benne!
Emlékezzünk Kun Bélára!
Ezt a dalt pedig a Békemeneteseknek ajánlom.
