Alul, a lábain megfeszült, megcsavarodott a harisnya, akkor alulról emelte meg a szoknyát, a combjaihoz nyúlt...
Bugyi
Zeller séta közben látta meg a bugyit. Női bugyit, mondani, de hát férfi bugyi nincs. Ott volt a járda szélén, közel egy sövénnyel benőtt kerítéshez. Szürke mintás, karcsú vonalú bugyi volt, a hídszerűen elvékonyodó része, amely a nők legizgalmasabb testrészére simul, duplázott anyagú volt, a jobb nedvszívás végett.
Hogy kerülhetett az utcára, a járda szélére? Lerángatták valakiről, Vagy éppen itt kapta el gazdáját a hév, és zihálva tolta le magáról? És mi történt ezután?
Hogyan nézhetett ki a lány, aki viselte? Mert fiatal volt, ezt elárulta a ruhadarab. Karcsú, hosszú lábú lány volt, lágyan libbenő, mint a gyertyaszál? Vagy erős combú, kissé csúnyácska?
Mindezt nem árulta el a bugyi, amely a járdaszélen hevert, és kissé megcsavarodott. Zeller kedvet érzett, hogy megpiszkálja, kiterítse, hátha úgy többet elárul arról, mi történhetett itt éjszaka, amikor ő fogmosás után pizsamában ágyba bújt, diónyi puhító krémet kent a kezére, ránézett a hitvesi ágyban már mélyen alvó feleségére, azután lekattintotta az éjjeli lámpát.
A reggeli metrón
Metrón utazni fárasztó. Idegesítő. Különösen reggel, a munkakezdések időszakában. Nagy a tömeg, az emberek álmosak, mogorvák. Közönyösek. Legtöbben a mobiltelefonjukat babrálják, különös űrlényeknek tűnnek állva vagy ülve, a tömegben is egyedül, fülükbe dugott vezetékkel és a telefon képernyőjére meredő tekintettel. Egy kisebbség telefonálására használja a telefonját. Röpülnek a hangfoszlányok a metrókocsi embersűrű légterébe. Orvosi titkok, főzési tanácsok, unokaproblémák, holnapi programok, pajzán évődés. A mostoha sorsúak, a régi vágásúak újságot olvasnak, többnyire ócska kormánypropagandát, amit a metróbejáratnál nyomnak a kezükbe. Mert a gondoskodó kormány minden reggel, minden munkába sietőnek igyekszik cumit adni, és sokan ráharapnak. Ingyen van. Felüdülésnek számít, ha valaki könyvet tart a kezében.
Zeller azon a reggelen is sikerrel betüremkedett az indulást pityegő metrókocsiba, ügyesen a kocsi közepébe lavírozta magát, mert itt sosem olyan szoros a tömeg. A metrón nem szeret újságot és könyvet olvasni, nem birizgálja a telefonját sem. Figyeli a metró pályájával párhuzamosan futó négysávos út forgalmát (amíg a szerelvény a felszínem halad), nézi az emberek arcát, fáradtak, dühösek, vagy pihentek és derűsek, találgatja.
Azon a reggelem észrevette, hogy egy lány a harisnyanadrágját igazgatja. A metrón, a tömegben. Afféle kaucsuk lány volt, mindene formás és vékony, az arca szabályos, a haja, nos, az érdekes volt, mert a szürke egy különleges, kissé kékbe hajló árnyalatára volt festve. De ezt csak később figyelte meg, mert akkor lekötötte, hogy a harisnyanadrágját igazgatja. Szürke, puritán szabású szoknyáját fölülről elhúzta a testétől, s a másik kezével benyúlt alá, megfogta a barnás, pókháló finomságú harisnyanadrág szélét, és próbálta eligazítani. Alul, a lábain megfeszült, megcsavarodott a harisnya, akkor alulról emelte meg a szoknyát, a combjaihoz nyúlt, így segítve a villámszálas harisnyaanyagnak az eligazodást. Az eredménnyel elégedetlen lehetett a lány, mert újból elhúzta a szoknyáját felülről, s most egy kicsit mélyebben nyúlt be. Azután persze megint a combokon akadt igazítanivaló.
Zeller látott már nőt, aki autót vezetve, a piros lámpás megállókat kihasználva, a napellenző tükrébe nézve sminkelte az arcát, gondosan ügyelve a szem környékére és az ajkakra. A harisnyát igazgató lány érdekesebb volt náluk. Nem azért, hogy hátha valamivel több is megvillan a testéből, vagy egyenesen leesik róla a szoknya a sok matatástól. Azt a természetességet csodálta, ahogyan a tömeggel nem törődve fejezte be az öltözködést, mintha a saját otthonában állna a tükör előtt.
Reggeli busz
Zeller nem szerette a 174-es buszt, különösen reggel nem. Délután még hagyján, akkor hazafelé vitte, de reggel a munkába. Elmúlt már az az idő, hogy szeretett munkába járni. A 174-es járat húszpercenként járt, tudta mikor érkezik a házuktól ötpercnyi gyaloglásra levő buszmegállóba. Mégis mindig rohannia kellett, hogy elérje a buszt. Mert valamivel elbigyózta az időt, ellenőrizte a táskája tartalmát, csomózgatta a cipőfűzőjét, próbálgatta, hogy a kulcscsomóról melyik kulcs illik a bejárati ajtó zárjába. Nehéz az élet reggel!
A 174-es elsőajtós busz volt, csak ott lehetett felszállni, mutatva a buszvezetőnek a jegyet, bérletet. Ezt elő kellett venni a táskából. Nyűg volt, legalábbis Zeller számára.
Azon a kora őszi reggelen is így történt. De szerencsés is volt az a reggel, mert Zeller a számára leginkább kedvelt ülésen foglalhatott helyet: a jármű közepén, ahol nem volt előtte üléspár, csak állóhelyek és a kapaszkodórúd. Nem voltak sokan a buszon, senki sem kényszerült az állóhelyre. Ennek később még jelentősége lesz Zeller számára.
Amint elhelyezkedett az ülésen, Zeller elővette a telefonját, hogy híreket keressen az interneten. A busz közben elérte a következő megállót, majd nagy szusszanásokkal tovább haladt. Zellernek szokása volt nézegetni a felszálló embereket, a telefonnál érdekesebbnek találta fürkészni, kinek mi van az arcán, miről árulkodik az öltözete, a hajviselete. Üdítő volt a gyerekeket nézegetni, amint rohantak a szabad ülésekhez, mint kimalacok a vályúhoz.
Már éppen vissza akart térni a telefonjához, amikor meglátta a lányt. Vele szemben ült, azon az ülésen, amely a jármű közepén levő állóhelyek után, a menetiránnyal háttal helyezkedett el. Szép arcú, hosszúhajú lány volt, fiatal, középiskolás korú. Rövid, testhez simuló szoknyában volt, a lányok az ilyenben összezárt lábakkal ülnek, hogy a kíváncsi tekintetek is legfeljebb a combjukig hatolhassanak. Ez a lány azonban széttárta a combjait – miközben a telefonján bogarászott – Zeller pedig nem tudott nem odanézni. Jó volt a rálátás a lányra, mert a buszon nem voltak sokan, az állóhelyes részen senki sem állt. Látta a lány ölét takaró rózsaszín pamutpántot, mert rózsaszínű bugyi volt a lányon. Nagyon izgatta ez a rózsaszín, mondhatni, a gyerekkorára emlékeztette, amikor a rózsaszín bugyi még sokkal gyakoribb volt, és amikor kiskamaszként sóvárgott a felibbenő szoknyák után.
Zeller tudta, hogy nem illendő, de tekintete minduntalan visszatért a meleg rózsaszínhez, amit a fiatal combok tettek varázslatossá. A lány néha összébb zárta, majd széjjelebb tárta combjait, de a rózsaszín pánt mindenhogy látható maradt. Zeller ezt már incselkedésnek vette, de a lány folyamatosan a telefonján babrált, föl se nézett. Zeller már nem tudta, kín ez, vagy gyönyör.
Nagyjából húsz percig tartott. A busz bekanyarodott az Örs vezér térre, a végállomásra. A lány a középső ajtóhoz sorakozott, közvetlenül Zeller mögé. Udvariasan előre engedte, a ruháik kissé összeértek. Azután eltűnt az Örs vezér téri forgatagban, Zeller nem is látta, hogy a metró felé indult vagy a villamosmegállóhoz, vagy valamelyik külvárosi buszjárat megállójához.