Forradalom, köztársaság? Ugyan! Hiszen Magyarország államformája: stadion!

Háborog a Magyar Narancs cikkírója, hogy az ország nem ünnepelte meg kellő méltósággal az 1956-os forradalom és szabadságharcot, és nem emlékezett meg a magyar köztársaság kikiáltásának 25. évfordulójáról. Az ország vezetői, de leginkább fő-fő Vezére, a cifraszűrös Duce elsunnyogták az ünnepet.

Nincs miért háborogni. 1956 inkább púp az ország népének hátán, mint ünnep. Aki megélte 1956-ot annak inkább a szégyen jut eszébe, hiszen nagy valószínűséggel akkor is kussolt, bezárkózott, várta, hogy elvonuljon fölötte a történelmi vihar. „Kis ember vagyok én ehhez…” ringatta magát álomba, hogy azután észrevétlenül átladikozzon a kádári konszolidációba. (Tisztelet persze a hősöknek!)

És most is kussolunk. Kis emberek vagyunk ahhoz, hogy megakadályozzuk a magán-nyugdíjpénztárak kivégzését, vagy megvédjük az alkotmánybíróságot, vagy szót emeljünk a civil szervezetkért. Mit is tehetnénk az új kaszinóbárók, az agyafúrt iparmágnások és az új földesuraságok ellen. Mi közünk Rogán Antal lakáspanamáihoz és Szijjártó Péter villáihoz, a vak komondoros Baloghhoz? A politikusok mindig loptak, de hát jut is, marad is! Minek fölidézni tankokat, barikádokat? Jobb a sör a Molotov-koktélnál!

A köztársaságot meg végképp hagyjuk! Az elsőt – mint az utóbbi négy évben megtudtuk – egy „hazaáruló” gróf kiáltotta ki, akinek az ország megcsonkítása köszönhető – meg is kapta a magáét, még a szobrát is kitépték az ország szívéből, most valahol Siófokon készteti szánalomra göcsörtös alakja a járókelőt.

A másodikat az oroszok és a hataloméhes kommunisták tiporták el.

A harmadikat? Nos, a harmadikat azt mi magunk, a felséges magyar nép tettük gallyra. Mert nem akart a kerítés kolbászból lenni. És mennyivel kényelmesebb volt a fülkeforradalom az ’56-osnál! Nem hogy puskát, gránátot, Molotov-koktélt, de még tollat sem kellett vinni. Ott lógott madzagon, a szavazófülkében. 

Olvasmány: A Magyar Narancs írása