Séta közben sok mindet látni.
Az utca csendes, a lámpafény alatt
négy-öt tinilány ül a korláton,
kezükben pórázok,
a kistestű kutyák,
összegabalyodnak, vakkantanak,
de nézd, az egyik tarka-bozontos
meghágni készül a többit,
hol hátulról löködi, hol a fejénél ráng,
és van, hogy oldalról is fölkaptat rá
– minden lánykutya sorra kerül,
de egyik sem érti, hát leveti,
forognak, elborulnak, egymáshoz kapnak,
nem lesz ebből kiskutya ma még,
de jó a móka, csilingelnek a tinilányok,
biztatják a csöpp Casanovát,
arra gondolnak, milyen lesz,
ha őket hágja már egy izmos legény.
Várják az alkalmat,
ölüket gonddal cicomázzák,
ha eljön az idő, legyen izgató,
hangolják testüket a kéjre,
de ágyuk hófehér, álmuk rózsaszín.
Ó tündérkor, gyorsan elkopó!
Jó lenne, ha maradna belőle
minden nőnek az asszonyi létre!
