forradalom, szerelem, halál,
szabadság, szerelem forradalom,
önzetlenül kiomló vér és magyar jövő,
nemzet, nemzet, nemzet…
ismételgethetem e szavakat,
és nézhetem az ércszobrokat,
kőszobrokat,
nekem március 15-ről
sokáig az jutott eszembe,
hogy az iskolai ünnepélyen
milyen szépek voltak a versmondó lányok:
melleik a fehér matrózblúz alatt
a forradalom hevét hullámozták
és fenekük a sötétkék szoknyában
mint sírjaink domborultak…
később egy március 15-e
hűvös, szeles estéjén
hazafelé ballagtam egy kisvárosi parkon át,
és a díszkivilágításban árván maradt
Petőfi-szobor körül
sok-sok zászlócska nyílt,
nemzetiszín papírzászlócskák, hurkafa nyélen,
csálén ragasztottak és gonddal összerakottak…
gyermeki kezek tűzték ezeket a szobor köré
nagy összevisszaságban,
s előtte vékony énekükkel
dicsőítették a forradalmat,
amelyről a gyerekek éppoly keveset tudnak,
mint akkor régen
a márciusi ifjak a halálról…
versmondó lányok, gyermeki ének,
hurkafa-nyelű zászlócskák lobogása…
Petőfi talán ilyennek képzelte a mennyországot!