Az ellenzék persze majd ajvékol, hogy ez a régi urambátyám világ tempója…

Magyarországon évente több száz, talán több ezer ember hal meg kórházi fertőzésben. Nem betegségben tehát, hanem azért, mert mocskos körülmények között, hanyagul ápolják. A kormány sokáig nem vett tudomást a dologról, s jól bevált recept szerint letagadták a problémát, titkolták a kórházi fertőzésben elhunytak számát, azzal ködösítettek, hogy a világon mindenütt halnak meg kórházi fertőzésekben, a kórház veszélyes üzem. A magyarok többsége elfogadta ezt, mert ugyan a nagymama látszólag érhetetlen okból elhalálozott a kórházban, de a migránsok hordája kétségtelenül nem zúdult rá az országra.

A kormány azonban bölcsebbnek bizonyult az őt megválasztó állampolgároknál. A harmadik választási győzelem után mégis rájöttek, hogy a kórházi fertőzések nagy száma bizony probléma. Amit meg kell oldani.

Innentől józan paraszti ésszel egyértelműnek tűnik a megoldás. Több takarítót kell alkalmazni a kórházakban, akik a mostaniaknál motiváltabbak (jobb fizetés) és talán szakszerűbbek is. Újból hozzáférhetővé kell tenni a fertőtlenítőszereket, a gyalázatosan kinéző vécéket és fürdőhelyiségeket fel kell újítani, az elkopott, korszerűtlen bútorok, berendezések helyett újakkal kell ellátni a kórházakat. Nem sorolom tovább…

Magyarországon azonban másként működnek a dolgok. Takarítók helyett fertőzésekkel foglalkozó szakembereket kapnak a kórházak, akik megsaccolják, hogy a kórházba kerülő betegek milyen fertőzésekre hajlamosak, és mennyire, emellett regisztrálják a fertőzéses eseteket, és ajánlásokat készítenek az illetékes miniszternek, hogyan lehetne csökkenteni a kórházi fertőzéseket.

Egyelőre itt tartunk rendeletileg. A folytatás azonban kikövetkeztethető. Az illetékes miniszter majd összetoboroz egy bizottságot, amelyben, hogy „el ne szálljon” az ötletelésben, az orvosok mellett közgazdászok és politikusok is lesznek. Kell a bizottságba egy kommunikációért felelős szakember is, hogy a magyar emberek kellően tájékozottak legyenek, ne lássanak rémeket, a vergődő liberális sajtó és az idegenszívű Soros-ügynökök pedig ne használhassák fel az ügyet pánikkeltésre. Hogy a bizottság tagjai feddhetetlenek maradhassanak és a munkára összpontosíthassanak, természetesen havonta tiszteletdíjat is kapnak majd, nem sokat, csupán tisztességeset, a kórházi takarítók fizetésének úgy a négy-ötszörösét.

A bizottság megvitatja a fertőzésekkel foglalkozó kórházi szakemberek jelentéseit, majd kidolgozza az akciótervet. Ezt az illetékes miniszter elolvassa, majd munkatársaival rövid kivonatot készíttet belőle, és az anyag eljut a miniszterelnökhöz. A miniszterelnök a saját tanácsadói számára a kivonatból újabb kivonatot készíttet, és ez alapján megvitatják, jó-e az akcióterv. Ha a miniszterelnök tanácsadói is rábólintanak a tervezetre, a miniszterelnök megkérdezi a fiait, leányait és néhány falubelijét, de a döntést egymaga hozza meg. Az illetékes miniszter felelősségére.  

Ezután kerül az ügy a kormány elé, amely az illetékes miniszter előterjesztését elfogadja. Itt döntenek arról, hogy az ügy kapcsán milyen törvénymódosítások esedékesek, és szükség van-e alkotmánymódosításra, esetleg népszavazás kiírására vagy nemzeti konzultáció elindítására.

Ha mindez eldőlt, akkor már sínen van az ügy…

Az ellenzék persze majd ajvékol, hogy ez a régi urambátyám világ tempója, a műveltebek felemlegetik majd Mikszáth Kálmán karcolatát a korlátfáról, a Kossuth-téren civil aktivisták felvonulnak majd a kórházi fertőzésben elhunytakat jelképező pálcikaemberekkel telerótt transzparensekkel. A lakosság többsége azonban belátja, hogy egy jól szervezett államban a döntések nem hűbelebalázs módra születnek.