Ha elhal e tájról a magyar szó,
a hantokon erdő nőjön,
ne kő, ne tarló!
Van Huszton, a vár alatt egy öreg temető. Sok benne a magyar sírfelirat, akad német is. A temetőben viháncoló gyerekekkel viszont már ukránul pöröl az anyjuk. A temetőhöz vivő árnyas úton ballagó apóka ukránul dohog. Az útszéli árokban dolgozó munkások ukránul kiáltoznak. A gazzal benőtt huszti várról átlátható az egész város: a szovjet időkben épített seszínű paneltömbök, a most épülő ortodox templomok. Fenyegetőn üzen a fönti nyugalomnak a lenti nyüzsgés.
Mi lesz, ha eltűnnek innét a magyarok? Elhalnak, elköltöznek. Ott fönt a huszti várban biztosan tudtam, hogy ez bekövetkezik majd. Milyen különös hieroglifák lesznek akkor a temető magyar sírfeliratai?
S ha már így lesz, az elhaltakat, az örök feledésre ítélteket legalább zsongó erdő vegye körül, érzékeny, elmúló és megújuló természet, ne az építkezések zaja, ne a földművelő gépek súlya.