Az államtitkár arra buzdította a jelenlévőket, hogy vállalják fel a keresztény életmódot.
Na, már ez is van Magyarországon! 2019. szeptember 21-én az Országház épületében 600 gyermek imádkozott a nemzetért, a magyar nemzet vezetőiért – tehát a Fideszért – és a jövőért. Az eseményről a 444.hu a következőt tudósította: „(…) Az államtitkár [Soltész Miklós] arra biztatta a fiatalokat, hogy a felnőtt korra felelősségtudattal készüljenek, először is saját magukért. Ha ezt meg tudják tanulni, magukévá tudják tenni, akkor nagyszerű tagjai lehetnek mind a magyar nemzetnek, mind a kereszténységnek, mind pedig a saját családjuknak: édesapák, édesanyák, vezetők, tanítók, sőt remélhetőleg minél többen papok, szerzetesek, fogalmazott Soltész. Az államtitkár arra buzdította a jelenlévőket, hogy legyenek büszkék a Szent Koronára, a Parlamentre, valamint vállalják fel a keresztény életmódot, ezzel ugyanis nem veszítenek semmit, sőt rengeteget nyernek.”
Az ilyen hírekkel kapcsolatban először mindig vicces gondolatok jutnak az eszembe. Ha minél többen lesznek papok, akkor hogyan teljesül a kormány népesedési programja? (Persze az evangélikus és a református papok tehetnek az ügyért, de őket inkább lelkésznek nevezik.)
Azután meg arra gondoltam, hogy az államtitkár a keresztényi életmódot hirdette, de vajon mit értett keresztényi életen? Romlatlan gyermekek imával könyörögtek az Úrhoz a mostani vezetőinkért – de mi az ő kereszténységük?
Jézus azt tanítja talán, hogy törvényekkel büntesd a szűkölködőket? Mert a magyar kormány ezt teszi a hajléktalanokkal. Sőt, abban is közreműködik, hogy újabb és újabb emberek, családok legyenek hajléktalanná, amikor engedélyezi a kilakoltatásokat, és nem tesz semmit azért, hogy nehéz helyzetükre legyen emberséges megoldás.
Az a keresztényi szeretet, amikor válogatott durvaságokat mondunk politikai ellenfeleinkről, módot sem adva nekik, hogy hangjuk eljusson a közmédián keresztül az ország népéhez?
Az a keresztényhez méltó élet, amikor behabzsolják az ország javait, saját mániáiknak teret adva stadionokra és egyéb fölösleges dolgokra szórják el más európai népek megtakarított pénzét, amit azért adnak oda az országnak, hogy fejlődjön? Miközben kórházaink hovatovább emberhez méltatlan körülményeket biztosítanak a betegeknek, és állítólag évente több mint húszezren halnak meg olyan okok miatt, amelyek miatt egy jobb egészségügyi rendszerben nem kéne meghalniuk?
Mi az ő kereszténységük? A plakátjaikról évek óta sugárzó gyűlölet? Keresztényi szeretetük „terméke” az a nénike, aki a budapesti Szent István-bazilika előtt leköpött egy fekete bőrű embert? Milyen magasra csaphatnak még a gyűlölet hullámai Szent István országában?
Mi tettek Krisztus egyházával, ezek a keresztények? Hány pap vált szolgalelkűvé, akik kormánypropagandát hirdetnek Isten igéjébe csomagolva? (Szerencsére vannak kivételek is, szép számmal.)
Közeledik a karácsony. Lesz ájtatoskodás a templomokban dögivel! Ott tolonganak majd az első sorokban a nobilitások, országunk új urai. Rázzák majd a csengőket a ministránsok, és pumpálják a levegőbe a tömjénfüstöt a papok. Hogy ne lássuk: Jézus Krisztus könnyezik.
