Január 27. az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának időpontja, a holokauszt nemzetközi emléknapja. Ez a vers a szegedi zsinagóga előterében olvasható. Ajánlom azoknak, akik kételkednek abban, hogy ez a szörnyűség megtörtént, azoknak, akik igyekeznek relativizálni a holokausztot, mondván, sokan mások is elpusztultak vagy szenvedtek a nagy világégés idején.
Testvér, kit egykor elküld hozzánk egy messze föld,
Élő testvér, ki eljössz, hogy sírunk megjelöld,
De sírunk nincs, csupán nevünk őrzi e tábla,
Testvér, mire gondolsz előtte állva.
Látod a magányos, agyontiport szívet,
Szánó tekintetet rá senki sem vetett.
Látod-e, mondd, a gázban fuldokló kisdedet,
Kit féltő gonddal anyja ölében rejteget.
Látod a holt anya mellett hogy áll a gyermek,
S bénuló szíve a halál szemébe dermed.
Látod-e azt, ki ásva önnön sírjába néz
A szív alél, de gépként, parancsra jár a kéz.
Látod-e azt, ki élt még, hogy rázuhant a hant
Vergődik még, de nincs út a hullák közt alant.
Látod, hogy tele volt szóval, dallal a lelkünk
S még a madár se járt, hol utolsót leheltünk.
A puszta templomokban árván búsulva bent
Évadján az iszonynak erről beszél a csend.
Testvér, kit egykor elküld hozzánk egy messze föld,
Élő testvér, ki eljössz, hogy sírunk megjelöld,
De sírunk nincs, csupán nevünk őrzi e tábla,
Testvér, erre gondolj előtte állva.
(Steinmetz Herman [Ben S’lomo],1941. Gáspár Endre fordítása)