Az emelkedett hangú megemlékezésekből nekem hiányzott azoknak a neve, akik miatt hőssé kellett válni a Don-kanyarban.
1943. január 12-én kezdődött az a szovjet támadás a keleti fronton (a Don-kanyarnál, Voronyezs közelében, amely elsöpörte 200-250 ezresre becsült 2. magyar hadsereget. A legtöbb nyomtatott és internetes újság megemlékezett erről, általában emelkedett hangvételben, hősöknek nevezve a fagyoskodó szerencsétlen magyar bakákat és tisztjeiket. A Magyar értelmező kéziszótár szerint a hős: „1. Halálra is elszánt vitéz katona. […] 2. Csodálatos tetteket véghezvivő (mesebeli) személy. 3. Bátorságával v. helytállásával példamutató ember. […]” Valamelyik meghatározás biztosan illik rájuk, így nem túlzóak a megemlékezések, és fontos is ápolni emléküket.
Az is bizonyos, hogy áldozatok is voltak ezek a katonák. Nem akartak hősök lenni, nem önként vonultak ki hazánk határaitól több mint 2000 kilométerre védeni a hazát. Kiparancsolták őket. (Az most mellékszál, hogy persze az őket támadó szovjet katonák is a hazájukat védték, de a történelem már csak ilyen. Maradjunk most a saját hőseinknél!)
Az emelkedett hangú megemlékezésekből nekem hiányzott azoknak a neve, akik miatt hőssé kellett válni a Don-kanyarban. Elsődlegesen Horthy Miklós főméltóságú kormányzó úr nevének, szerepének bemutatása kívánkozna ide. Akit a mai politikai drill nagy államférfiként, sőt, Magyarország megmentőjeként igyekszik tisztelni.
E kettő, mármint hogy fejet hajtunk a Don-kanyarban elveszett honvédeink előtt és áradozunk Horthy Miklós államférfiúi nagyságáról, szerintem együtt nem megy. Vagy rosszul gondolom?
Fontos emlékezni a doni hősökre! De nem azért, hogy a magyar virtust, a magyar harci szellemet élesztgessük, lobogtassuk. Hanem azért, hogy többé ne fordulhasson elő, hogy a nacionalizmussal módszeresen elbódított és feltüzelt embereket értelmetlen háborúba küldi a hatalom.
Olvasmány: Mocskos háborúink / Orbán Viktor kivételes államférfinak nevezte Horthy Miklóst / Megemlékeztek a Don-kanyarban elesett hősökről