A jó kormány arról ismerszik meg, hogy elrendezi életünket, halálunkat.

Tudtam, ha egyszer elkezdik, akkor nincs megállás! Hiszen a gazdaság döglődik, a munkahelyek száma még a nyögvenyelős statisztikai bűvészkedésekkel sem nőtt, a közbiztonság se javult, egyáltalán, az emberek többsége nem érzi jobban magát, mint az átkos „elmúltnyolcév” alatt, a korábbi kormányok idejében. Egyetlen szalmaszál maradt a nemzeti ügyek kormányának: a rezsicsökkentés.

Ezt kell most hajtani, szorítani, ebből az ügyből kell kinyomni az utolsó szuszt is, mint döglött lóból a szellentést!

Rá is hajtanak becsülettel! Aki nem hiszi, nézze meg az utcai óriásplakátokat vagy a közszolgálati televízió híradóit! Kezdetben vala a gáz és az elektromos áram, és Orbán lelke lebegett a vizek felett. Ezt követé a víz- és csatornadíj, majd eljöve a kéményseprés díja…

De lassan kezdenek elfogyni a rezsicsökkentés hatókörébe vonható ügyek, mert sajnos az örömlányok még Orbán Viktor szép szeméért se hajlandók lejjebb vinni áraikat, az orvosi hálapénzről meg a magyar nép nem akar lemondani, hogyisne, hiszen erről is szólt az egészségügyi reformot megfúró szociális népszavazás 2008-ban. Adót csökkenteni viszont a kormánynak nem akarózik, mert akkor miből osztogatná a hűségjutalmakat. Itt hát a szép történet vége?

Szerencsére van még tartalék! Például a temetkezési költség. Az csökkenthető, legalább a legszegényebbeknek. Úgy, hogy az intézkedés üzenetétől ellágyulnak a budai úrasszonyok is a Gerbeaud-ban.

Erről agyal most kormányunk, és talán törvény is lesz róla, nemsokára! A paraméterek már alakulnak, a híradás szerint: „A temető fenntartója köteles lenne külön parcellát kijelölni a koporsós vagy urnás szociális temetkezési helyek számára, az állam pedig a kellékeket (koporsó, urna, sírjel) biztosítaná. A szociális temetés feltétele lenne, hogy az eltemettető vagy az általa felkért személy vállaljon személyes közreműködést a temetés során. Ezek közé tartozik egyebek mellett az elhunyt felöltöztetése, a sírhely kiásása, a ravatalozás, búcsúztatás, illetve a koporsó, urna leengedése, behantolása.” (Napi Gazdaság online)

A jó kormány arról ismerszik meg, hogy elrendezi életünket, halálunkat. Különösen, ha szegények vagyunk. Igaz, dolgozni kell az érintetteknek az állami segítségért, de ne legyünk finnyásak! Különben is, hogy a hozzátartozók öltöztetik fel halottjukat, ők ássák meg a sírját és ők hantolják el, ezzel a kormány szép hagyományt éleszt fel! Hosszú ideig így volt ez faluhelyen, a szegények körében.

Azon se akadjunk fenn, hogy a tervek szerint a szociálisan temetkezőknek elkülönített helye lesz a temetőkben. Emiatt valószínűleg senki sem szakad el szeretteitől. Aki szegény, annak a fia, a lánya, az unokája, az egész pereputtya is szegény. Ez a szittya-szilárd társadalmak alapigazsága! Társadalmunk – nem teljesen függetlenül mostani kormányunk tevékenységétől – amúgy is afelé halad, hogy szegények és gazdagok ne nagyon érintkezzenek egymással. Ne is tudjanak egymásról! Jó ez mindkét félnek: a gazdagok felhőtlenebbül élvezhetik gazdagságukat, a szegényeket nem bántja annyira szegénységük. Rendnek kell lenni a temetőkben is!