Ady Endre, ha föltámadna, kiábrándultan tapasztalná, hogy a magyar Ugar nem változott!
A XXI. század első évtizedének végén Magyarországon egy magát polgárinak valló párt,
a Fidesz elsöprő választási győzelmet aratott. Az új miniszterelnök, Orbán Viktor azt harsogta a szónoki emelvényről, hogy Magyarországon forradalom történt a szavazófülkékben, és eddig disznóólban éltünk, dolgoztunk, de most új korszak következik, gyökeresen más, mint az eddigiek. Azután leváltottak mindenkit, aki leváltható, kedvük szerint módosították az alkotmányt és pénzügyi problémáinak enyhítésére az állam elrabolta hárommillió ember nyugdíjra megtakarított pénzét. Olyan trükkel, hogy úgy tűnjék, az emberek önként mondtak le erről. Minden héten rendőrök hurcolnak el vezetőszíjon a kamerák előtt valakit, mindegy, hogy kit, csak legyen valami kapcsolata az előző kormányzattal.
Mindeközben készül Magyarország Szentkoronás aranyzsinóros, naftalinos új alkotmánya.
Mindezt azért jegyeztem le, hogy majd azok is értsék e verset, akik már nem emlékeznek ezekre a napokra.
Új forradalom csöcsein lógunk
eddig beszőtt a dudva, a muhar,
régi nagyságunkat szíjjuk dülledt szemmel,
szégyellje magát, aki nem magyar!
Lehajolunk az Aranybulláig,
Werbőczy törpe gőgje ad szabályt,
és Horthy Miklós fehér lovon
elsimít minden belviszályt.
A faggyas szittya-dac hadra kél,
ellenünk az egész világ,
és a kicsorbult kardú Vezér
urnás népéért kiált.
A csahos fondorul vonít,
az ellen rabszíjra kerül,
a népnek elég a gyanú,
és tapsol rendületlenül.
Csönd van, a „disznóól” már tiszta,
mit önként föladtál, vissza nem nyered,
s ha szépet álmodsz néha,
reggelre csipás a szemed!
(2010)
