Zeller a poharából fogyó sör aranyablakán át nézte őket, inkább illendően, mint folyamatosan.
Nyár volt, és a kertben tűz égett, azon sültek a húsok. Voltak fáklyák is, fényükben fátyolként lebbentek föl az arcok részletei. Nem volt nagy társaság, de a zsivaj meglehetősen nagy volt: nyári élcelődés, vicces történetek, kerti partira való beszéd. Zeller az asztal közelében ült egy műanyag széken, az asztalon sörösdobozok, borospalackok, konyakos-, pálinkás-, whiskysüvegek. Öblös söröspoharán át figyelte a lányt és a srácot. A lány nemrégen ült a srác ölébe. Vékony libbencs szoknyában volt, és sejthetően vékony bugyogóban, hiszen nyár volt. A srácon rövid nadrág.
Zeller figyelte a fokozatokat. A srác talán meglepődött, ahogy a lány az ölébe pattant, egy pillanatra ellenállt, mint az erdő indái a kíváncsiskodó turistának, azután körbefonta karjaival, orrával megbirizgálta a haját. De még csak ültek egymáson, két külön test, mintha fából lettek volna. Majd a két test egyre inkább eggyé vált. A lány ölének forró redői és hajlatai hozzáidomulnak a férfiöl izmaihoz. A ruhadarabok egyre vékonyabbá váltak, a pártól távolodott a kerti parti többi résztvevője, végül már csak a tűz lobogott körülöttük.
Zeller már nem a párt látta, hanem önmagát és egy pillényi lányt, egybefonódva. Arra gondolt, kár, hogy a házasságok úgy megemberesednek több évtized alatt.
A lány és a srác szótlanul élvezték egymást, Zeller pedig a poharából fogyó sör aranyablakán át nézte őket, inkább illendően, mint folyamatosan. Egyszer csak a srác a lány hasához nyomta a tenyerét, és azt mondta: „Megmozdult!” Olyan volt ez a mondat, mint egy bökés! A lány összerezzent: „Ez még viccnek is rossz!”, és szomjas, hosszú csókkal tapadt a fiúhoz.
