Olvasom a Litera című internetes irodalmi portálon, hogy ma nagy esemény lesz! A Katona József Színházban bemutatják Tóth Krisztina Londoni mackók című kötetét, amely tíz éve jelent meg először, most pedig másodszor. Nyilván nagy volt rá a közönségigény! Vagy a Csimota Kiadó "húzzunk-le-róla-még-egy-bőrt" akciójáról van szó? Tóth Krisztina sok versét szeretem, de a Londoni mackók című kötetet szemfényvesztésnek tartottam már előszörre is. Másodszorra pedig... Az esemény apropóján engedtessék meg nekem is egy régebbi írásom második kiadása!
Mint kis hazánkban annyi minden, a gyerekkönyv-kiadás is válságban van. Csökken a gyermekkönyvek száma. Pedig a gyermekkönyv jó üzlet. Szép rajzok, könnyű és kevés szöveg, kis terjedelem, magas ár. Gyermekkönyvet – meséket, versikéket – az is vesz, aki egyébként nem barátja a könyveknek. Ha már a gyermekkönyvek sem mennek, tényleg itt a Gutenberg-galaxis vége!
Gyermekkoromban sok szép mesekönyvem és verseskönyvem volt. A meséket most békén hagyva, nézzük a verseket! Ezeket nagyon szerettem. Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Zelk Zoltán, Gazdag Erzsi, hogy csak a számomra legkedvesebb költőket említsem azok közül, akiknek skandáltuk a verseit. Később, már felnőttként kedveltem az Ami a szívedet nyomja svéd gyermekvers kötetet is.
Magam is farigcsáltam gyerekverseket, kényszerből, a saját fiaimnak. Az egyiket az alsós iskolai farsangi bálra, amikor csemetém kutyus jelmezt vett:
Tappancs vagyok,
Vakkantgatok,
Kóbor macskát elzavarok,
Úgy ugatok, mint a nagyok,
Ne félj tőlem,
nem harapok,
csak akkor, ha kolbászt falok.
A másikat egy gyerekzsúrra szenvedtem ki, ahol több ünnepelt volt. A versből kellett kitalálni, kit illet az ajándék:
Annak örül egy kisfóka,
ez a fiú nem pufóka,
mert ha volna egy kis hája,
sok fókalány várna rája…
Így csak úszkál, labdát ugrat,
fókabálban nem táncolhat,
Nem is vágyik jégtáblára,
közöttünk van sok barátja.
A versek nem arattak fergeteges sikert. Talán csemetém a vers végén nem harapott jó nagyot a jelmezhez tartozó főtt kolbászba, vagy nem kellő csaholással mondta a verset, amelyből Gálvölgyi János talán többet kihozott volna, de hát… Gyerekversírói pályám így véget ért.
Ettől függetlenül a versek nagyon fontosak a gyerekeknek. Javítják a ritmusérzéket, erősítik az anyanyelv biztos használatát. A jó gyermekvers azonban nem csak rím, ritmus és nyelvi lelemény. Tartalma is van. A gyermekversekben találkozhatunk először szüleink és tanítóink intő szava mellett, játékosan azokkal az értékekkel, amelyek jó, ha minden embernek fontosnak: például, hogy a gyengéket nem szabad kigúnyolni, megverni, a különcöket nem dicső dolog kiközösíteni, megértéssel kell közeledni társainkhoz, és az állatok, növények éppoly érző lények, mint mi. A jó gyermekvers pillantásokat enged a világ olyan dolgai felé, amelyek felé a gyerekek egyébként még nem pillantanának: például a természet „működése”, növények, állatok tulajdonságai. A jó gyermekvers segít feldolgozni azokat a helyzeteket, amelyekbe a gyerekek keveredhetnek.
Nagy baj, ha fogy az érdeklődés a gyermekversek iránt! Kérdés, hogy nem ludasak-e ebben a gyermekkönyvek alkotóműhelyei, a szerzők és a kiadók? Akik az érdektelenségre, az elmaradó haszonra panaszkodnak.
Nézzünk egy tipikus gyermekvers kiadványt, Tóth Krisztina A londoni mackók című kötetét. Hangsúlyozandó, hogy a kötet 2003-ban az év legjobb gyermekvers-könyve volt. Ragadjunk ki egy verset, s vizsgáljuk meg, mit ad a gyerekeknek rím, ritmus és tartalom tekintetében!
„Kézenfoglak, fütyülök a gondomra,
elmegyünk a repülővel Londonba.
Hogyha futunk, elérjük a repülőt,
veszünk gyorsan kettő jegyet, leülőt.
Megnézzük, hogy hol laknak az angyalok,
hogy a felhők közelről milyen nagyok.
Londonban majd esni fog és megázunk,
hazaérve angol teát teázunk.
Bemegyünk az áruházba mackóért,
elsuttogjuk, amit csak egy mackó ért.
Velünk jön majd a sok maci mind Pestre,
egyik a jobb, másik a bal zsebembe,
harmadik nagy táskából kukucskál,
A negyedik hol van? Te meg elbújtál?
Itt van, itt van, itt van ez a mackóka,
Kilátszik a paplan alól az orra!
A ritmus jó. A rímek néhol döcögnek, talán szándékosan ilyen suták, sebaj. És a tartalom?
Az unatkozó gyereket anyuka elviszi Londonba. Nem ám, hogy a viaszfigurákat, vagy a Hyde Park zöld füvét, vagy a Tower hollóit megnézzék, nem azért, hogy a Koldus és királyfi nyomait keressék, hogy incselkedjenek a medvekucsmás királyi testőrök mozdulatlanságával… Miért hát, ebugattát? Hogy beszerezzenek néhány mackót…
Miért kell Londonba menni a mackókért? Mert London olyan mackós, sőt mackókás város, és mert ezek londoni mackók (mackókák), a könyv címe szerint.
Hogyan kerülnek a mackók a költő-anya és gyermeke birtokába? Nem varázslatos erdőből, nem Csodaországból, hanem – ki nem találnátok – áruházból. Szerencsére nem fizetnek értük, csupán elsuttogtak valamit a mackóknak…
S itt jönnek az izgalmas kérdések! Mit suttognak a mackók fülébe, amitől azok ennyire beindulnak, hogy Pestig meg se állnak? Hány mackó van? Sok. Azután kiderül, hogy a sok az három… Vajon hány éves gyereknek sok a három? S miért három, ha egyszer négy?
De ezt már mindenki kitalálja: a negyedik maci az anyuka csemetéje. Lapul a paplan alatt, figyeli a verset, és talán azon töpreng, hogy ha Londonba érkeznek végre, ahol természetesen esik az eső (olyan sztereotípia ez, mint a magyarokkal kapcsolatban a puszta–gulyás–csikós szentháromság), miért röppennek haza rögvest teázni, hogy azután ismét vissza kelljen keveredniük valahogyan a mackókért. Csodálkozhat azon, hogy állóhelyek is vannak a repülőn, hiszen a vers hangsúlyozza, ők momentán „leülő” jegyet vesznek. Pedig milyen jó lenne Londonig ácsorogva leskelődni az angyalokra!
A vers vége kedves agresszivitásba fordul. Mert miután tisztázzák a negyedik mackó kilétét, melyik anyuka, vagy apuka nem csippenti meg Kismackója paplan alól kikandikáló orrát?
Jó gyermekvers-e A londoni mackók? Döntse el a nyájas olvasó! A gyermekversekkel kapcsolatban viszont anyám jut eszembe, aki mondogatta néha: „A gyerek nem hülye, csak kicsi”.
