Biztos volt abban, hogy Valentin napon valamit adnia kell Gy-nek: ez az érzés olyan elemi volt, mint az angolnákat a Balatontól a Sargasso-tengerig vezető ösztön.
Zeller a teremtés legnagyobb csodájának és jótéteményének tartotta a nőt. Úgy érezte, az teszi érdeklődésére érdemessé a világ teremtményeit és jelenségeit, hogy hasonlíthatóak a női test valamely tájára, vagy a nő egészére. A tulipán és az orchidea öle, a barka bolyha, az árvalányhaj szösze, a nefelejcs kékje, a kettévágott szilvaszem vöröses-barnán duzzadó húsa, a bokrok alján feszülő harmatcseppes pókhálófonál, a hajnal pírja, az esőcseppek csókjai, a tavaszi ég szeszélyesen változó bárányfelhői mind ott vannak a női testben és a női lélekben. Voltaire-rel együtt vallotta, hogy nők nélkül a férfiak még ma is rossz szagú kannibálok lennének, hiszen férfi szépre való vágyakozása tulajdonképpen a nő utáni vágyakozása, és a férfi minden alkotása a nőnek szól. Igaz, minden háborúsága is.
A Valentin napot nem szerette Zeller. Mesterkélt ünnep az, a szórakoztatóipar Bálint napi csinálmánya, amely hatalmas piros luftballonszívekről, buja-édes marcipánszívekről, bájos plüssfigurákról, kéjesen kényeztető habos fürdőkről és sikamlós masszásokról szól. Meg elandalító „gyerekcsináló” zenékről, hogy a zeneipar és a média is jól járjon. Bosszantotta, hogy ezt a napot nem lehet elkerülni. Valentin nap fröcsög a kereskedelmi rádiók műsoraiból, Valentin nap villózik az áruházak pultjain, Valentin nap vibrál az internetes és a nyomtatott hirdetésekben. Jó előre, hiszen a nagy attrakcióra, a nagy fogyasztásra készülni kell.
Egy délután, amikor hazafelé autózott – hallgatva az egyik zenecsatorna viháncolását arról, hogy mi mindenre lenne használható a Valentin nap alkalmából trimmelt hatalmas mennyiségű fanszőrzet – rajtakapta magát, hogy éppen azon gondolkodik, hogyan köszöntse a Lányt Valentin napon.
A Lány – nevezzük Gy-nek – Zeller munkatársa volt, fiatal, és mindaz, ami a természetben szép, benne volt lényében: a testében mindenképpen, s Zeller hitte, hogy a lelkében is. Az érzelmekből azonban legyen elég ennyi, hiszen Zellernek felesége, családja volt.
Zeller néha beszélgetett Gy-vel, de azt már nem találta ki, hogy ezek az alkalmak a közös munka szükségszerű következményei csupán, vagy más oka is van annak, hogy előfordulnak. Sosem tudott, sosem mert olvasni a testbeszédből, így hol boldogságban, hol keserűségben, hol közönyben vajúdtak a Lánnyal kapcsolatos tervei. De azon a délutánon biztos volt abban, hogy Valentin napon valamit adnia kell Gy-nek: ez az érzés olyan elemi volt, mint az angolnákat a Balatontól a Sargasso-tengerig vezető ösztön. Ajándékra nem gondolt, mert az már tárgyi bizonyíték, s egyértelműségével veszélyes lehet ebben a bizonytalanságban. Az e-mail viszont jó megoldásnak tűnt, hiszen e-maileket amúgy is váltottak néha, a munka miatt.
Valentin nap reggelén, amíg készülődött, és felesége felrakta az asztalra a reggeli kellékeit, megvajazta a kenyeret, megtöltötte teával a bögrét, Zeller agyában pontosan megfogalmazódott, hogy mit írj majd Gy-nek és milyen dalokat küld az e-mailben. Alig várta, hogy beérjen a munkahelyére.
Az irodaházban, ahol Zeller dolgozott az egyik szoba még őrizte az éjszaka árnyait és neszeit, a másikban már akváriumi fényt terítettek szét az energiatakarékos fényforrások, s az emberek olyannak tűntek, mintha egy távoli bolygó felé indulásra kész űrlények lennének. A kávéfőzők jó illatú hörgése, a munkába érkezők topogása, motoszkálása, halk beszéde, a kulcsok míves csörgése mind-mind hozzátartozott a reggel megszokott hangjaihoz. Zeller azonnal bekapcsolta a számítógépet, előhívta a levelezőprogramot, és írni kezdett. Írás közben figyelte a neszeket és az ajtót, nem közeledik-e valaki – úgy viselkedett, mint egy besurranó hacker, aki a vállalat titkait készül ellopni.
„Kedves Gy! Valentin napra küldöm Neked ezt a dalt a csodálatos szerelemről. (Kissé csöpögős!) S küldök egy másik dalt is. A meggyűlölt szerelemről szól, vagy ez a legmélyebb szerelem? Nem tudom…
Zeller”
Átolvasva a szöveget, a helyzethez illően mértéktartónak, de bugyutának találta. Lefordította angolra, ha már angolul tanult a vállalat apraja nagyja, s ha már az angoloktól kaptuk Valentin napját.
Dear Gy! I send you a song about a marvellous love for Valentinne’s day (it’s a bit sugary). And I send an other song… it’s about a hated love or about a deepest love, I don’t no…
Így veretesebbnek tűnt – Zeller büszke volt magára, s remélte Gy értékeli majd az angol dumát, bár biztosan talál hibákat is benne. A lényeg amúgy is a zene.
Zeller ráklikkelt a dalokra, meghallgatta mindkettőt. Rendben volt. Már küldeni akarta hiperlinkekkel feldúsított műalkotását, amikor elbizonytalanodott. Bármennyire is mértéktartó, mégis szerelmes üzenet ez. Ráadásul a dalok! Végigsimítanák Gy haját, arcát, nyakát, megérintenék a melleit…
Elgondolta, mit tud Gy-ről. Úgy él, mint a legtöbb fiatal lány, dolgozik, tanul, szórakozni jár a barátnőivel, keresi a „nagy Ő-t”. Zeller azt érezte, semmi nyomot nem hagyott Gy eddigi útján. Semmi olyat, ami egy ilyen üzenetre okot adna! A dalok és a bugyuta szöveg (hiába az angol!) pedig durván rátörnének! Zeller nem akarta megsérteni a Lányt, a saját lebőgését pedig végképp nem kívánta. Elmentette a levelet a „Piszkozatok” könyvtárba.
Az emberek Valentin napon is dolgozni járnak be a munkahelyükre. Zeller csinált ezt-azt, de gyakran nézegette e-mailjeit, s elolvasta többször is a Gy-nek szánt, piszkozatban maradt levelet. Néha tétován ráhúzta az egeret a „Send” gombra, de egyszer sem kattintott rá. Így jött el a munkaidő vége. Zeller kilépett a számítógépből. Aznap nem is látta Gy-t.
Hazafelé autózva a zenecsatornán természetesen a Valentin nap volt a téma. A műsorvezetők harsányan mesélték fordulatos szerelmi történeteiket, amelyeket a betelefonáló hallgatók még erotikusabb epizódokkal színeztek, s mindenki jót röhögött a stúdióban. Ezekhez képest Zeller története egyszerűen nem is volt történet… Hirtelen észrevett egy kis boltot. Megállt, vett egy nagy marcipánszívet és egy üveg tokaji aszút.
Hazaérve azonnal a felesége elé állt. „A szerelmesek napjára!” – mondta, s átnyújtotta az ajándékokat. Még ugyanannak a mozdulatnak a bűvkörében átölelte az asszonyt, és megcsókolta. Hosszan csókolta, percekig… Ez meglepte az asszonyt és Zellert is, mert már egyre kevesebb alkalommal csókolóztak – jószerével csak szeretkezéskor. És ahogyan a kialvó tüzet fújni kezdjük, és a fahasábokról először lerepül a szürkés pernye, majd izzani kezd, ezernyi színben pattog-sziszeg, sziporkázik a parázs, úgy érezte meg Zeller a csók ezernyi zamatát és illatát.
"Kissé csöpögős!"
"...vagy ez a legmélyebb szerelem?"
