És, bár pénzt csinál csemetéi megszületéséből, fölcseperedéséből…
Olvasom, hogy egyszerű magyar állampolgárok rátámadtak az interneten Varró Danira egy tankönyvben megjelent sükebóka verse miatt. Kapott szegény bőven a szidalmakból! A legmélyebbre hatoló tőrdöfés az lehetett, hogy Dani rossz apa.
Nem ismerem behatóan Varró Dani költészetét. Amit ismerek belőle, abból van ami tetszik, és van olyan is, amitől föláll a szőr a hátamon. Sziporkázó nyelv (ezt már sokan leírták róla) – nem túl mélyen szántó gondolatok (ezt meg még kevesen). A Nemzeti Színházban anno, amikor még a népnemzeti gondolat nem vette be kultúránk eme szentélyét, láttam a Vesztegzár a Grand Hotelben című előadást, amelynek betétdalait Varró Dani írta, és azok a dalok nagyon illettek a darabba.
Varró Dani túl könnyen indult a költői pályán (leszámítva persze belső vívódásait, ha voltak neki ilyenek), ami sok céhbeliben eleve ellenérzést kelt. Ráadásul haja kesze-kusza, lófarokba van kötve, szakállas, szemüveges, szóval az is beleköthet, aki semmit sem tud az irodalmi életről. Netán zsidó is? – támadhat fel a kultúra jobbmagyar őreiben a gyanú.
Egy szó mint száz, Varró Dani megosztó személyiség. Nekem kezdetben ellenszenves volt. nem értettem például, hogy mit esznek a Túl a Maszat-hegyen című kötet versein, amelyek többségét én amolyan „állva pisálok, ülve kakálok” mélységű versnek tartottam.
Mostanában megbékéltem Varró Danival. És, bár pénzt csinál csemetéi megszületéséből, fölcseperedéséből is (mi mást csinálna egy költő: verset ír, s ha van aki megveszi, eladja…), nem hiszem, hogy rossz apa.
Dani a sikátorban
(Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen
című verseskönyvének olvasóihoz)
Van Pesten egy sikátor,
hol szétdobált papírból van az avar,
s termő rög helyett mállik a kutyaszar,
a pincék penészt köhécselnek
az ablakok ernyedten integetnek,
nos ide tévedt be Dani,
és szembe jött vele Fari Mari,
ki lány, vagy mégse
– csupán az anyakönyvre nézve
nevezhetjük lánynak,
különben asszonya óránként másnak –
szóval, szembe jött és méregette,
bongyor-göndörségét tekergetve gondolatban
Danikának, ki lépkedve, elmerengve
a reggeli tej édes ízét csettegette
még nyelvén, nem vágyván arra,
mi Fari Marit egészen fölkavarta,
mert nemcsak a göndörség hatott rája,
sejtette, tömött a pénztárcája,
hisz maszatos verseit mind eladta
– lám, mit tesz, ha művelt a szajha –,
hát illegette magát Mari, azt sejtetve,
nem vár húsdöngölő szerelemre,
csupán csicseregne-fecseregne,
lecsöppenő kecsapokról enyelegne,
s ha muszáj, más maszatokról –
lenge selyemben irodalomról,
múzsája lenne Danikának,
ha verselése néha kifárad,
tollpihe beszéddel csiklandozná Mara,
és ösztönét tornyozná gömbölyded fara…
Ám ez egy sikátor! Mit gesztusokba rejtve
Mari mondott, az hitelét vesztette,
– Egy rosszlány hívogat cöcörögve,
kötekedőn alkudna a bögyörőmre –
sajdult fel Dani, s annyit mondott: „Kuss!”
galambként rebbent el Fari Mari – huss,
elmaradt ezúttal a hali-gali,
kiért a sikátorból Dani
egy szélesebb utcára –
rühes macska vernyákolt utána.
Aznap éjjel verset írt Dani,
egy mackóról, ki éppen most nyalta ki
a mézesköcsögöt, és egy cicáról,
ki – képzeljétek – egeret evett,
mert nem simogatták a gyerekek eleget,
de egyebekbe is belekeveredett – mibe is?
nem jött a strófa nyomban,
sóhajtott Dani: „Talán melegfront van…”
Lebillent a feje – egy tündér vezette
a holdfény sikátorában lebegve,
ajka rózsaszirom, haja álom-pára,
fenekére tulipán volt tetoválva.
