Elmélkedés egy érettségi feladaton.
Az idei irodalom érettségi vizsgán az egyik választási lehetőség Bodor Ádám Állatkert című novellájának elemzése volt. Nem ismertem ezt az írást, sőt, hogy őszinte legyek, Bodor Ádámot se nagyon. Az internet világában azonban nem probléma a kíváncsiság kielégítése. Elolvastam hát Bodor Ádámot. Azután elgondolkodtam, hogy mit írnék róla, ha érettségiznem kellene.
Nem vidámodtam fel a gondolattól. A novella rövid, szűk két oldal mindössze. Szikár, stiláris díszítőelemek nélküli, amolyan ceruzarajz. Még satírozás sincs benne. Esztétikai élvezetet nem sokat ad, nem mutat meg se szépet, se rútat a világból. Az emberekre összpontosít.
De rájuk se nagyon. Négy szereplője van, egy testvérpár és az egyikük felesége, valamint a titokzatos ősz hajú öreg, amolyan agg Laertész. Sokat nem tudunk meg róluk, nincsenek kidolgozott karakterek, csak esetlen párbeszédek. Átlagemberek, akiknek kevés az idejük, akiket mindig idegesít valami fontosabb dolog annál, amit éppen csinálnak. Az ősz hajú öreg már kilépett ebből, és rögeszméssé vált. Őt nézik meg fiai és a menye. Hogy miért, az nem derül ki. Mert nem szólnak hozzá, és az öreg sem szól.
Az igazi talány azonban az oroszlán, amelynek ketrece előtt az öreg ül a fűben, gondolom régóta. Mit keres az oroszlán a történetben? A szabadságot jelképezi – ketrecben? Az erőt? De az oroszlán sánta, öreg és nevetséges! Azért „egy oroszlán az egy oroszlán, nem kutyagumi” – mondja az egyik fiú. Azután nem történik semmi. Hazamennek. Az öreg marad.
Vajon megérinti a mai tizennyolc éveseket ez az anti-történet? Vajon képesek-e elmondani e történet kapcsán valamit arról a világról, ami bennük van? Nem tudom. Én azóta is az oroszlánon gondolkodom.
http://www.kortefa.x-web.hu/irodalmi_antologia/Bodor_Adam_Allatkert.pdf