„Ha gyűlölet már kivirágzott a lelkekben…”
– Nem lehet ide autóval, vagy helikopterrel jönni? – kérdezte indulatosan a több mint miniszterelnök, miközben fölfelé kaptatott a szűk ösvényen. Mögötte lihegett vékony laptopot lóbálva kabinetfőnöke és mindenese, aki hadügyminiszter, gazdasági miniszter és kulturális miniszter is volt egy személyben, mondta is a több mint miniszterelnök, amikor kinevezte: „Tudom, túl sok ez, de csak önben bízom”. Talpalt velük még vagy tíz fegyveres, kezeslábasszerű harci ruhában, símaszkra hasonlító arcvédőben. Körülöttük a komor sötét erdő, neszek nélkül, csupán a fegyveresek bakancsa alatt roppant néha ág, vagy gördült meg a kavics.
– Miért ilyen eldugott helyre építtettem ezt a bázist! – dühöngött a több mint miniszterelnök, de választ nem kapott. Egyenletes nagy tempóval haladtak, azután a hegyoldalban feltűnt egy szétcsavart Rubik-kockára hasonlító modern épület, szolid fényekkel. Az egyik fegyveres karján pityegett valami készülék, a szájához emelte, beleszólt, halk berregéssel kinyílt egy ajtó, felpislákolt néhány fényforrás, és a kis társaság máris bent volt az épületben. A több mint miniszterelnök és kabinetfőnöke belépett egy újabb ajtón, egy olyan terembe, amely Nemo kapitány titokzatos tengeralattjárójának a vezérlőterméhez hasonlított. A teremben egy kopasz, kecskeszakállú, keret nélküli szemüveges, fehér köpenyes, hatvan év körüli férfi ült egy fémes csillogású nagy asztalnál, körötte billentyűzetek, monitorok. Ő volt a néplélekguru – a több mint miniszterelnök titkos projektjének lelke.
Ahogy a több mint miniszterelnök megjelent, a néplélekguru felállt az asztal mellől, kezét a szívére tette, és könnyedén, de csak enyhén meghajolt, a több mint miniszterelnök azonban mosolyogva kezet nyújtott, és magyarosan megropogtatta a fehérköpenyes tudós puha kezét, azután olyan mozdulatot tett, mint halfogdosás után tesz az ember.
– Nincs sok időm, hajnali egykor kormányülés, háromkor pedig vita kezdődik a parlamentben az ellenzék korrupcióellenes törvényjavaslatáról, szóval térjünk a tárgyra –mondta a több mint miniszterelnök. De a néplélekguru intett, s egy föltekeredő redőnyajtón csinos, fiatal lány lépett be, fehér blúzban, rövid kék szoknyában, és frissítő italokat hozott. A több mint miniszterelnök elvette az egyik poharat, és szemével intett a kabinetfőnöknek, hogy ő is ihat. A néplélekguru ezalatt visszatért az asztalhoz, de nem ült le, kezével támaszkodott az asztalra és a monitorokra bámult.
– Talált valamit? – kérdezte a több mint miniszterelnök ingerülten.
– Egy megoldás van… – mondta nyújtottan a néplélekguru. – Ugyebár, voltak már a vörös szegfűs „idegenszívűek”, a „lusta” feketefejűek, a „miért-éppen-ők-ne” nagyorrúak, a brüsszeli bürokraták, akik ugye „tankok helyett bankokkal”, a „népnyúzó” bankárok, a buzgárok, a hangárok, a szakadárok, a sirámok… most legutóbb a bevándorlók, nem tudom, mi legyen még, hogy kitartsunk az új választásokig. Már csak egy megoldás maradt. A több mint miniszterelnök úgy nézett a néplélekgurura, hogy annak elakadt a szava, és bepárásodott a szemüvege, azután a több mint miniszterelnök az asztalhoz ment, szorosan a fehér köpenyes tudós mögé, és a monitorokra nézett. Vörös, sárga, kék és fekete képecskék villantak fel azokon, láthatóan nagyon dolgozott a program, a számítógép sivított, mint egy felszállni készülő repülőgép, a néplélekguru a homlokát törölgette.
– Akárhányszor futtatom le a programot, csak őket dobja ki a gép, az ősmagyarokat. – Várta a több mint miniszterelnök dühkitörését, de ő csak maga elé bámult, mire a néplélekguru fölbátorodott, papírokat vett ki a nyomtatóból, azokat lobogtatta, s mondta:
– A legjobb választás ez, különösen, ha a levédiekre és az etelköziekre hegyezzük ki a dolgot.
– Micsoda? – fortyant föl a több mint miniszterelnök – Ők a testvéreink!
– Gaz-da-sá-gi be-ván-do-rlók – szótagolta a néplélekguru. Fölbátorította, hogy szeme sarkából látta, a kabinetfőnök már fölfogta a gondolat nagyszerűségét.
– Hogy úgy mondjam, logisztikailag is ez a legkönnyebb. Az előző kampány során a lakosság már hozzászokott a „gazdasági bevándorló” fogalmához. Tudja, hogy az elveszi a munkát a magyar emberektől, azt gyűlölni kell. De ugyan ki látott már a magyarok közül afgán, szír, vagy koszóvói menekültet? A levédiek és az etelköziek viszont ott vannak a falvainkban, a városainkban és a fővárosunkban is, takarítók, betegápolók, titkárnők, írók, költők, orvosok, egyetemi tanárok, szóval minden helyszínen és a társadalom minden rétegében ott vannak. Gazdasági bevándorlók. És ha gyűlölet már kivirágzott a lelkekben e szó körül, akkor már könnyű újabb csoportokra átvinni.
– Bizony, sok magyarnak van olyan tapasztalata, hogy egy állásban megelőzte őt egy levédi, itt-ott már „levédi maffiát” emlegetnek – szólalt meg szemtelenül és váratlanul a kabinetfőnök, de nyomban elhallgatott a több mint miniszterelnök jeges pillantására. Nem úgy a néplélekguru:
– Szóval, ha több mint miniszterelnökünk – és itt enyhén meghajolt– kiadja a jelszót, már pöröghet is a kampány…
– Marha! – mondta ingerülten a több mint miniszterelnök. Ez szembe megy az eddigi politikánkkal, a jelszavainkkal… Hiszen ezzel még a szélsőjobbosokat sem téríthetjük meg!
– Őket nem! De higgye el több mint miniszterelnököm, hogy sok dolgos magyar ember szívébe találunk, ha kimondjuk…
– Elég! – csapott a levegőbe a több mint miniszterelnök. Ezt mi nem csináljuk…
– Ne döntsön elhamarkodottan! – nyögött fel a kabinetfőnök, de a több mint miniszterelnök már indult is. Halk berregés, ajtónyitás, a fegyveresek csatlakozása, sötét erdei ösvény. Az intézetben rideg csend, a néplélekguru az asztalra támaszkodott, hogy szinte megrepedt az asztal, a képernyőn villózó vörös, sárga, kék, fekete képecskék.
Az ösvény egy aszfaltozott parkolónál ért véget, fölgyúltak az autók lámpái, berregni kezdtek a motorok, amint megjelent a több mint miniszterelnök. Cuppanásszerű ajtócsapódások, és a luxusautó máris nekilódult, előtte és mögötte terepjárók, a fegyveresekkel.
Alig haladtak valamit az úton, amikor szemből feltűntek egy autó fényszórói, majd elszáguldott mellettük egy luxusautó, nem olyan nagy luxusú, mint amelyben a több mint miniszterelnök ült, de mégis.
– Álljunk meg, forduljunk vissza! – parancsolta a több mint miniszterelnök. – Megismertem, ez Satanek kocsija volt! A gazember! De a néplélekguru is megéri a pénzét!
Satanek újabban a legerősebb ellenzéki vezér volt, és a közvéleménykutatók szerint ő lesz a több mint miniszterelnök legfőbb kihívója a következő választásokon. A több mint miniszterelnök autója csikorgó gumikkal fordult meg az úton, és egyre gyorsítva haladt a parkoló felé.
