Egy európai ország kormányának embertelen közönye és hazugságai miatt gyalogoltak.
Tegnap emberek vonultak hosszú sorban Magyarország útjain. Elgyötörten, becsapottan, félve a bizonytalan jövőtől. Mint 1944-ben és 1956-ban.
Persze más a helyzet. Most nem lőtték tarkón veszett keretlegények a lemaradókat. Nem rebbentek szét riadtan, ha zöld katonai autó vagy egy orosz tank közelít. Sőt, a rendőrség kísérte, védte őket. Mégis fájdalmas menetelés volt ez! Egy európai ország kormányának embertelen közönye és hazugságai miatt gyalogoltak. Vállalva több mint 200 kilométert. Idősek, gyermekek, tolókocsis rokkantak, s talán terhes nők is. A híradások először 800 emberről beszéltek, majd közel 2000-ről.
A magyar fővárost, majd az országot átszelő gyalogmenet persze médiaesemény volt. Közvetítették a magyar újságok, rádió- és televízió-csatornák, közvetítette a külföldi sajtó. A képek és a menekültek panaszai nem keltették Magyarország jó hírét a nagyvilágban.
Orbán kormányzata bizonyosan megdöbbent a fejleményeken. Nem gondolták, hogy eddig fejlődik a dolog. Pedig milyen jól indult! Sikerült plakátkampánnyal, ferde híradásokkal fölkorbácsolni a magyarokban a gyűlölet és a fenyegetettség érzését. Növekedni kezdett a kormány és a kormánypárt népszerűsége. Úgy tűnt, értik a problémát és jól cselekednek.
A pályaudvarokon tapasztalható káosz még mindig a kormány nimbuszát növelte. A magyarok többsége úgy látta, ezek a menekültek tényleg vademberek, ránk szabadult ázsiai horda. Ezt sugallta róluk minden állami hírcsatorna. Kevesekben tudatosult, hogy a magyar kormány mi mindent mulasztott el ez ügyben.
A gyalogmenet azonban egészen mást üzent. A menekültek a többszöri becsapás, megalázás ellenére, a kormány, a Magyar Államvasutak és más hivatalos szervezetek cinizmusa, gonosz hozzáállása ellenére nem törtek, zúztak, gyújtogattak, hanem felülemelkedve mindezen elindultak, gyalog. Bizonyítva, hogy a hatalomnak rajtuk nincs hatalma.
S közben ezek a korábban egymást nem ismerő emberek, akiknek hazája esetleg több száz, több ezer kilométer távolságban van egymástól, közösséggé váltak. Becsületükre legyen mondva, sok magyar kisember vállalt közösséget velük, kísérték őket, ételt, italt, esőkabátot adtak nekik, vitték egy szakaszon csomagjaik egy részét. A rendőrség is emberséges, segítőkész volt. A fegyelmezett gyalogmenet olyan erkölcsi magasságokra emelkedett az „agresszív kismalacként” viselkedő kormánnyal szemben, hogy végül megtört a jég. A hatalom segített.
A történelem tanulsága szerint egy nagy tömeg gyalogmenete gyakran nagy változások előjele. Vajon most is így lesz?
