„…Ujságpapír az asztalon kenyérrel
s az ujságban, hogy szabadok vagyunk –
poloskát űzünk lámpával s a kéjjel
s két deci fröccsel becsüljük magunk’.
(József Attila)
Olvasom, hogy Magyarország Európa 4. legszegényebb országa. És eszembe jut a szlogen: „A magyar reformok működnek!” Persze. A hírek lerablott országról szólnak: föld mutyiról, erdő mutyiról, dohány mutyiról, kaszinó mutyiról, építkezés mutyiról, magyar állampolgárság mutyiról, földgáz mutyiról… Nekem úgy tűnik, maga a „mutyi” kifejezés is – bár az ellenzék használja – a rendszer része: „csibészes” és megbocsátható. Nem pofon, hanem jóindulatú megpaskolás: „mutyiztatok, ejnye-bejnye, többé ne forduljon elő”! De azért rámegy az ország.
A rothadás mindenütt érezhető. A kátyús, töredezett városi közutakon, akkor, ha megpróbálsz eljutni a fül-orr-gégészetre, és kiderül, hogy egy idő óta már a hét egyetlen napján sincs délutáni rendelés, akkor, ha arra ítélt a sors, hogy kórházba kerülj, akkor, ha állást változtatnál, és rájössz, hogy csak szarabbnál szarabb munkahelyek közül választhatsz, akkor, ha végiggondolod, hogy hat év alatt egyetlen normális törvényt, rendeletet sem tudtak hozni, csak olyanokat, amelyek káoszt és bizonytalanságot eredményeztek.
Mit várunk attól a vezető garnitúrától, amely a tisztességtelen ügyleteket politikai programnak tekinti, és úgy nevezi: a magyar vállalkozói réteg erősítése. A szervilizmus jutalmául odadobott konc pedig a magyar középosztály szélesítése. Döbrögiek uradalma ez az ország, ahol azt hívják igazságosnak, ha a szegényektől sokkal többet elvesznek, mint a gazdagoktól, és a gazdagok sokkal több állami segítséget kapnak, mint a szegények.
Azt hinnéd, nemsokára itt a vége! Éppen a szegények miatt. Az nem lehet, hogy végtelenségig tűrik a nyomort, a megalázottságot, az esélytelenséget.
Pedig lehet. A rendszert a szegények tartják fenn. Akik megvehetők egy köteg rőzsével, egy üveg savanyúsággal, havi negyven ezres éhbérrel. Mert úgy gondolják, legalább ezt adják, akik adják. És most adják! És ki tudja, más adna-e ennyit?
Azt hinnéd, hogy az ország vezetőit megrázza az elkeserítő statisztika, hogy Magyarország Európa 4. legszegényebb országa. Azt hinnéd, majd jobbnál jobb programok születnek a szegénység megszüntetésére, a szegények fölzárkózatására a százmilliókért okoskodó kormány közeli intézetekben? Tévedsz! Hiszen minél nagyobb a szegénység, annál tartósabb a rendszer.
Faludy György költő csalhatatlan szimattal ismerte fel a hatalmaskodókat, a demagógokat. Tudta, hogyan működnek az embernyomorító rendszerek. Tudta, hogy önerejükből nem változnak meg. Kádárhoz írta az Egy helytartóhoz 25 év után című versét. Az alábbi sorokat Orbánhoz is írhatta volna:
„…A szabadság csodaszarvasát űztük
négyszáz éve. De ki fut most utána?
Te érted el. Szívós vagy. Egy országot
toltál át Ázsiába.”
