Búcsú egy fészes ismerőstől.
Meghaltál, és nem is mostanában. Tudhattam volna, nem jelentkeztél a face-en. De a hír most, három hónap múltán is megdöbbentő.
Amikor megismeretem költészeted, még nem létezett internet, nem lógtunk a Facebookon. A versesköteted címe fogott meg: Összevesztem a tulipánnal. Aki ilyen gyermeki címet ad versgyűjteményének, az biztosan jó költő. Megvettem a kötetet, és nem csalódtam. A többi verseskönyved címe is bizarr, nekem leginkább A félnégyes barom mozgatta meg a fantáziámat.
Amikor beköszöntött a mai kor, ismerősnek jelöltelek a Facebookon. Örültem, hogy visszajelöltél. Persze, így megy ez, minél több ismerős, annál több olvasó.
Mindig elolvastam „Mi jár a fejedben?”. Verseid és az ételeidről készült fotók kerültek föl nap nap után az oldaladra, mutatva e kor idiotizmusát. Úgy láttam, számodra a verseid és a lecsóidról, sült kolbászaidról, babfőzelékeidről és gulyásaidról közölt képek ugyanolyan fontosak. A szerte bóklászó szavakat mindig összerántotta egy utolsó, megdöbbentő gondolat, a képeket pedig költőivé emelte egy-egy találó, nem ritkán humoros mondat.
Gyakran arra gondoltam, méltatlan, hogy Csepelen élsz egy panelben. Egyszer, amikor a facen éppen egy celebről folyt a diskurzus, megjegyeztem: akkor áll helyre a világ rendje, ha majd nem az agyonajnározott senkik laknak budai villákban, hanem Birtalan Ferenc. Visszaírtál, hogy „ez kedves”. Ma már belátom, nem lakhattál máshol, mint Csepelen. Amiből te varázsoltál, az a panelházak, a víztorony és az elhanyagolt parkok környékén található.
Nem hitted Istent, meg hitted is. Tudtál magasztosan káromkodni. Nem ismertelek. Az én szememben életed legborúsabb időszaka volt, amikor Balázst, a fiadat kellett eltemetni (2016). Fel kellett venni „azt a kurva öltönyt” (nem biztos, hogy pontosan így mondtad, de lényegileg), odaállni a ravatal mellé, kibírni azt a végtelen félórát, a szertartást.
Milyen gyorsan elkövetkezett a saját temetésed is! A kínzó szertartások véget értek.
