Nem érti!

Magyarország miniszterelnöke néha hülyeségeket beszél. Nem ismétlem, nem bizonyítom. Mindenki emlékszik arra, amikor a kazah–magyar rokonságot emlegette, majd a türkménekkel (türkökkel?) hozott minket nyelvrokonságba, elárulva, hogy nem érti, a nyelv és a nép eredete nem mosható egybe. Nem érti azt sem, mi minden bizonyítja két nyelv rokonságát. Nem érti a tudományokat, a tudományban bezsebelendő pénzt lát csupán. Egyre nagyobb hülyeségeket beszél. Megteheti. Nem a bonyolult lelkű, csavaros-olajos szavú intelligenciához szól, hanem a népéhez.

Orbán a kereszténységet a nyelvén hordozza, nem a szívében. Bizonyította ezt legutóbb is, amikor egy kilakoltatásra váró kilenc gyermekes asszony a miniszterelnökhöz fordult segítségért, és munkatársai – nyilván az ő utasítására – segítség helyett kitartást és minden jót kívántak neki. Nem érti a keresztényi szeretetet, hiszen embertársai az ő szemében vagy szolgák, talpnyalók, vagy ellenségek. (Leszámítva a családot persze…) Azt állítja, az illiberális tulajdonképpen kereszténydemokrata, mert számára felfoghatatlan Konrád Adenauer szellemi öröksége.

Orbán nagy sikere, hogy sikerült a politikában központi témává tenni a bevándorlást. Pokolfajzattá varázsolni a migránsokat. Különösen magyar vonatkozásban nagy siker ez, hiszen idegengyűlölő kis hazánkban akkor se sok migráns maradna, ha nyugaton és északon is kerítéssel zárnánk le a határainkat. És lenne néhány komolyabb téma is, ami a vérünkre megy: egészségügyi ellátás, orvoshiány, nővérhiány, iskolaügy, korrupció. Bennünket mégis inkább a migránskérdés tüzel fel.

Zavar, hogy sokan úgy tekintenek Orbánra, mint aki nagy demokratának indult, azután pohos autokrata lett belőle. Elmélkednek arról, miért történt ez a változás. Pedig tévednek!

Orbán soha nem volt demokrata. Nekem úgy tűnik, már fiatalon is nagy akaratú törtető volt. Szervezett magának egy pártot, amelynek ő az alfája és ómegája. Amelytől a valódi demokraták gyorsan elpártoltak.

Orbán nem demokrata. Önmagát leplezte le egy mostanában adott nyilatkozatával: „Az európai eliteknek az a problémája, hogy nem hisznek a személy, a vezető személyiség erejében. Veszélyesnek tartják azokat a vezető személyiségeket, akik képesek lelkesíteni az embereket.”

Kik hisznek az erős vezetőkben? Az egyeduralom, a diktatúra hívei. Ők vágynak népboldogító vezérre, harcoló – és persze győző – generalisszimuszra, a fénykort elhozó kedves vezetőre.

A demokraták a demokráciát működtető független intézményekben hisznek. Amelyek, ha erősek, idejében megálljt parancsolnak a vezérségre ácsingózóknak. Persze csak akkor, ha a nép magáénak érzi, fontosnak tartja az intézményeit.

Aggódom Magyarországért!