Olvasom, hogy Matolcsy György volt nemzetgarázdálkodási miniszter, mostani független jegybankelnök lemondásra szólította föl Olli Rehnt, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős alelnökét, mert szakmailag gyönge teljesítményt nyújtott, rosszul kezelte a válságot. Bezzeg a mi Matkónk! Neki kéne ott lenni az Európai Bizottságban. Hisz ő már 2011-ben is komoly gazdasági szakember volt. Erre emlékezik ez az írás.

Gazdaságunk a béka segge alatt.
Növekedési kilátásaink rosszabbak,
mint egy magára hagyott infarktusos beteg életkilátásai.
Bankjaink hitelezési hajlandóságát úgy elrontották
az Orbán-kormány eddigi intézkedései,
mint egy lány szerelmi hajlandóságát a nemi erőszak.
Senki nem tudja kiszámítani bankszektorunk jövőbeni defektusait.
Megy kifelé a tőke az országból rendesen,
és aki ma pénzt hoz Magyarországra befektetési céllal, az bolond vagy kalandor.
Az ágrólszakadt emberek hazája lettünk:
 mindenki sértődött valamiért, mindenki tart valamitől,
a kormány leginkább a külföldtől, mi a jövőtől.
„Most kell pozitív jövőképet adni!” – gondolta Orbán Viktor,
és „álmok álmodója, világraszóló magyarunkat, Matolcsy Györgyöt
kivonva a mindennapi taposómalomból,
megbízta Magyarország növekedési tervének kidolgozásával.

– Láttad?

– Mit?

– A nagy közép-európai puncit! A növekedési tervben.

Matolcsy nemzetgarázdálkodási miniszter köpni-nyelni nem tudott a megdöbbenéstől, amikor egyik munkatársa és barátja ezzel köszönt rá egy reggelen.

– Hogy történhetett ez? Mutasd a térképvázlatot!

A jó barát a parlamenti folyosó egyik homályos zugába vonta Matolcsyt, készségesen kinyitotta a laptopját, és előkereste a kormány hivatalos honlapját. Rákattintott a büszkén kéklő címre: Magyar Nemzeti Növekedési Terv, és már mutatta is Európa térképét, rajta a puncival, amely a terv egyik figyelemreméltó ábrája volt. A Duna két partján fekvő város, Budapest kontúrjai adták a punci résnyire nyíló kisajkait.

– Ki művelte ezt a gyalázatot? – motyogta Matolcsy, és megszottyadt ajka remegett. Tudta, választ úgyse kap – erős a pártfegyelem.

– Nem, Navracsics nem lehetett, ő ennél fantáziátlanabb – pörgött át agyán, miközben egyre fogyó levegővel viharzott a Parlament labirintusában, nem tudva, hova tart. Kövér Lacára gyanakodott, azután mégis Orbán Viktor dolgozószobája felé vette az irányt:

– Lehetetlen, hogy mindez a Vezér tudta nélkül történt!

– Mi lett a növekedési tervemmel, Viktor? – rontott be a miniszterelnöki dolgozószobába. Ám meglepetésére egy kopasz bohócfej fordult felé a miniszterelnöki íróasztal mögül.

– Gyere Gyuri! Mi a probléma?

– Hol van Orbán Viktor miniszterelnök úr? – kérdezte Matolcsy, meg sem lepődve azon, hogy tegezik.

– Most velem kell beérned. A fülkeforradalom átcsapott bohócforradalomba…

Matolcsy kifelé indult, de azután enyhe vállrándítással visszafordult, és leült az íróasztalhoz, szemközt a Bohóccal.

– Sürgős intézkedésre van szükség…

– Mint a nyugdíjak megmentése ügyében? – kérdezte éles mosollyal a Bohóc, de Matolcsy folytatta:

– …azonnal le kell venni a Növekedési Tervet a kormány honlapjáról, mert hibás! Pontosabban, nem az általam készített változat került fel oda.

– Igazán? Lássuk csak… – mondta a Bohóc.

– Én az egymással versengő és együttműködő európai régiók rendszerében helyeztem el Magyarországot, bemutatva, hogy micsoda erővonalak alakítják Európát és mekkora lehetőségeink vannak. Ez a tanulmány, ahogy összeraktam, gigászi látomás a jövőről!

– Mi pedig úgy gondoltuk Gyurikám, a látomásod száraz és nehezen eladható. Odaadtuk hát egy médiagurunak, aki már több celebet „megcsinált”, és hát, történtek itt-ott módosítások a tanulmányodon.

– Én a gazdasági erőterekről szólva nyugat-európai kék banánt és egy annál is dinamikusabbá váló narancssárga közép-európai banánt vázoltam föl. Ebben, ebben a … micsodában viszont egy Milánó–London–Koppenhága–Frankfurt között terpeszkedő kék puncit és egy Zágráb–Prága–Gdansk–Krakkó térségére rátelepedő narancsos puncit látok. Én azt írtam, hogy Magyarország interkontinentális fordítókoronggá válik, ti pedig vaginabejáratot csináltatok belőle! És mivé vált a Selyemút! Kurvákért jönnek ide kínaiak, üzbégek, oroszok, ukránok!

A Bohóc kissé fölemelkedett kényelmes foteljéből, mint a zsákmányára leső kígyó, és tekintete megbénította a nemzetgarázdálkodási minisztert:

– Ne pörgesd magad, Gyuri! Nem mindegy, hogy mit rajzolunk a térképre számok, konkrétumok nélkül? Azt hitted, elájulunk attól, hogy a több mint húszéves kék banán mellé most odarajzolsz egy narancsszínűt? Frankfurtot már vagy negyven éve nevezik Európa fordítókorongjának – gondolod, hogy nagy ötlet ezt most Magyarországgal kapcsolatban is elsütni? Fölmérted-e, hogy például mekkora az áru- és pénzforgalom Budapest és Krakkó között? Kiszámítottad, hogy lehet-e erre egy jövőbeni gazdasági erőteret alapozni?

– Én makrogazdasági folyamatokban, nagy időtávlatokban gondolkodtam… – nyögte Matolcsy.

– Ez dicséretes!  – huppant vissza fotelébe a Bohóc. – De valljuk be, számok, konkrétumok nélkül az elméletedet egy nagy punci is illusztrálhatja.

– Ne viccelődjünk! A gazdaság nem szex!

– Ne sértődj meg, a tanulmányod alapgondolatát, hogy jövőnk ígéretes, a nagy közép-európai punci szépen  átviszi a köztudatba! Most, amikor, mint mondtad, a siker láthatatlan, ez lesz a legkifejezőbb.

– Én ezt a szégyent…

– Szégyen? Rossz az, aki rosszra gondol! – szakította félbe Matolcsyt a Bohóc. – A punci jelkép, ahogyan a kék meg a narancssárga banán is az. De a puncihoz nagyobb az emberek kötődése, mint a banánhoz. Meglásd, ez beindítja a fantáziájukat, a legkellemesebb emlékeket csalogatja elő… Stoppos NDK-s lányok, eldugott prágai bordély, a lengyel Vanda parázsló vallomása, miegymás… „Lám, az expressz, pompás vidéken, vágtat, robog velünk, / Úgy, mint régen, újra Krakkóba szól a menetjegyünk…” – dúdolta a Bohóc, hintázva a fotelben, majd hirtelen visszakomolyodott:

– Az emberek elfelejtik majd megkérdezni, miért nem hallják, amint fölbőgnek a növekedés motorjai.

– Ez a terv, ha így marad, engem nevetségessé tesz a közgazdász társadalomban. Egy csöpp szakmai reputációm se marad!

– Gyurikám, komolyan gondolod, hogy ettől válsz nevetségessé? Beszéltél te már vagyont eltőzsdéző nyugdíjpénztárakról, arról, hogy szilárd alapokra helyeztétek a gazdaságot, meg arról, hogy rólunk vesz példát Európa. Akkor nem féltél, hogy nevetségessé válsz? Könnyeztem a röhögéstől, amikor az adócsökkentést bizonygattad. Az egész közgazdász brancsot fölvidítottad a meg nem írt tankönyvekről mondott példabeszédeddel.

– Eljön még az idő… – törölte meg homlokát Matolcsy.

– Persze, hagyta rá a Bohóc. De addig adjuk a népnek a nagy közép-európai puncit! – A Bohóc lapozgatni kezdett a naptárában:

– Igen, két nap múlva már bemutathatod a Corvinus Egyetem végzős nemzetgazdaság szakos hallgatóinak. Szép prezentációval, PowerPointosan, matolcsyas logikával.

– Nem, én ezt nem… Hogyan töltsem meg tartalommal?

– Miért, a banánokat megtöltötted? No, amit azokról mondtál, az jó lesz a puncikra is, legfeljebb kacérabban hangzik majd. Tudod, az áthallások… Fiatalok között leszel, zabálni fognak!

– Inkább lemondok a miniszterségről! – vörösödött el Matolcsy feje.

– Nem lehet! – mondta szárazon a Bohóc. Neked küldetésed van a magyarok között! Praktikus okból sem ajánlom a lemondást. Akkor ugyanis hatálya alá esnél annak a törvénynek, amely kimondja, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere alapján egyeduralmat kiépítő állampárt terrorszervezet, tagjai személyesen és vagyonukkal is felelnek e párt gaztetteiért. Szóval, Gyurikám, irány a Corvinus, azután lesz egy nemzetközi sajtótájékoztató, éppen a szilveszteri vigalom idején, de el kell menni megyegyűlésekre, városi kultúrházakba…

– És mi van Viktorral? – kérdezte Matolcsy bátortalanul.

– Ő már járja az országot. Magyarázza, hogy Magyarország átszervezésével min-den-ki jól járt. Briliáns előadó! Persze az előadás címe is érdekfeszítő, jól kifundálta a médiaguru: „Senkit nem hagyunk az országút szélén! Belökjük az árokba.”