Kezdjük megszokni az Orbán-rendszert. És vannak lámpás fők, magukat értelmiségieknek nevezők, politológusok, akik segítenek ebben. Erről tanúskodik Böcskei Balázs írása a HVG-ben.
De az Isten szerelmére, konszolidáció ez? Én inkább az össznépi csökött agyúság, a felülről táplált butaság korszakának nevezném, amit Orbánék létrehoztak.
Konszolidáció? Persze: hatalmi szempontból az. Gazdasági szempontból pedig egy helyben topogás, amikor 1-2 százalékos növekedésnek is bombasztikus tűzijátékot csapunk, miközben már a szlovák életszínvonal is olyan távol van tőlünk, mint a Vénusz, miközben kis hazánkból már a baltikumi szovjet utódállamok is a világ boldogabb felének látszanak, sőt, hovatovább Románia is.
Konszolidáció? Mi száz év múlva is a „…honvéd áll a Hargitán”-t fogjuk belebőgni a világba, meg azt, hogy „ott ahol zúg az a négy folyó, ott ahol szenvedni jó…”, és Trianonon fogunk búsongani, pedig akár tanulhatnánk is ebből a történelmi csapásból. De mi mindig olyan vezetőket választunk, akik úgy konszolidálnak, hogy becsapnak, délibábokkal elkápráztatnak és meglopnak bennünket, és azt is elvárják, hogy csodáljuk őket ezért.
Konszolidáció? Igen, olyan áron, hogy a többség önként lemond mindarról, ami miatt Európa nyugati része a világ legjobb helyévé vált, és természetesnek vesszük, hogy mindazt csak azok élvezhetik, akik ilyen szépen konszolidáltak bennünket.
Konszolidáció? Persze, konszolidáció volt Rákosi Mátyás rendszere 1948–49-ben és konszolidáció volt Kádár rendszere 1956 után. Akkor is termett értelmiségi bőven, akik ezt szépen megmagyarázták.
Akkor hát vigadjunk! Sírva!