„Azért van egy kis rossz érzésem.”
Figyeltétek Orbán Viktort? Ritkán hallgatom meg, mert nekem nem jön be sem a szókimondó böllér, sem a mindent jobban tudó népbarát, sem a repedt seggű ordibálós – mást pedig Viktor nemigen nyújtott eddigi pályája során. De a héten fölkaptam a fejem.
Nem túl régi a hír, hogy a kormány januártól – tehát bő két hét múlva – megadóztatja a városokat elkerülő autópályákat. Amelyek eddig ingyenesek voltak.
A nép nem akarja megérteni a nagy tervet. Csak azt látja, hogy újabb dologért kell fizetni. Ez bizony sokaknak nem tetszik. Morgolódás van országszerte. Szítja a bukott baloldal, az újgyarmatosító Washington, a moszkvai Brüsszel, a Tesco, az idegen bankok, és persze Gyurcsány, aki minden szálat kézben tart.
A magyar leszarja a jogállami keretek széttördelését, a demokrácia bohózattá silányítását, nem érzékeny arra se, ha egy politikusnak maga felé hajlik a keze – elvégre azért politikus –, aki nem lop, az talán nem is rátermett erre a pályára. De fizetni nem szeret. Se háromszáz forintos vizitdíjat, se évi ötezer forintos elkerülőút-díjat!
Könnyű lenne terelgetni ezt a népet, ha nem kéne időről időre megkérni arra, hogy fizessen a kaszába az eddiginél többet, mert valamelyik világmegváltónak már megint túl nagy volt a marka, és nem gondoljuk tán, hogy a magán-nyugdíjpénztáraktól megmentett vagyonkánk vagy a parlagfűirtásra összeadott pénzecske a végtelenségig kitart!
Ha a nép morgolódik, sőt mozgolódik, akkor a Fideszes vezérkar összezavarodik, és egyik marhasággal ütik agyon a másikat.
De eljöve a péntek reggel, és megnyílnak az ég csatornái, és a Magasságos szóla az ő mikrofonján keresztül az ő népéhez! Bölcsen, derűsen és megfellebbezhetetlenül.
Kinyitá értelmünket és elmagyarázá az ő népének, hogy az új autópályadíj jó a magyarnak. Karácsonyi ajándék, amelyre újévig azért várni kell. Olyan jótétemény, amely nélkül sorvadna a magyar és gyarapodnának az országunkon átszáguldozó külföldiek. Akik fizessenek csak, ha már annyi rosszat hoztak ránk, különösen Nyugatról.
És megnyugoda a nép, mert látá, hogy az autópályadíj valóban jó, és emlékeze, hogy hányszor védte meg őt a Magasságos Brüsszeltől, Amerikától, Bajnai Gordontól, Gyurcsánytól. És lőn este, és lőn reggel!
Nekem pedig eszembe jut egy másik kor, egy másik Magasságos népboldogító, akinek országáról készült Bacsó Péter A Tanú című filmje. Abból is az a jelenet, amikor Pelikán elvtárs, az ideológiailag képzetlen, ám a nép államához hűséges gátőr egy növénykutató intézet igazgatójaként, nagy népünnepély keretében átadni készül Bástya elvtársnak – és persze a népnek – az intézet legújabb eredményét, a magyar narancsot. Az átadásra szépen felkészített narancsot egy óvatlan pillanatban Pelikán egyik fia megeszi, de az előrelátó Virág elvtárs benyúl a zsebébe, elővesz egy citromot, így a narancs helyettesítése megoldódik, az ünnepség jól sikerül, csak Bástya elvtárs arca kámpicsorodik el egy pillanatra, amikor megkóstolja a magyar narancsot.
Pelikán öröme nem felhőtlen: „Azért van egy kis rossz érzésem. Miért kell ekkora felhajtást csinálni? Mégiscsak becsaptuk az embereket.” De Virág elvtárs kinyitja értelmét és elmagyarázza: „Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni!
Hát így ütünk mi nagyot a külföldieken, de különösen a washingtoni és a brüsszeli imperialistákon 2015. január elsejétől az autópályadíjjal!
